Több száz új munkahely a szolgáltató szektorban
Tovább erősíti magyarországi jelenlétét az Avis Budget Group. Az autókölcsönzéssel foglalkozó cég 235 új munkahelyet teremt szolgáltató központjának bővítésével - olvasható a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
A közleményből kiderül, a döntés-előkészítést, illetve a cég számára optimális támogatási csomag kialakítását a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) végezte. A tervezett beruházás célja a szolgáltatási kör bővítése, valamint még színvonalasabb, nagyobb hozzáadott értékű szolgáltatások nyújtása a már meglévő és a potenciális új ügyfélkör számára.
Dobos Erzsébet, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy külön öröm, ha egy korábban már befektetett cég újabb beruházást hajt végre, mert ez a megelőlegezett bizalmon túl a tapasztalatain alapuló elégedettségét jelzi Magyarországgal, a befektetési környezettel és a hazai szervek, így a Nemzeti Külgazdasági Hivatal eddigi tevékenységével kapcsolatban.
Az elnök kiemelte, hogy a beruházás egy magas hozzáadott értékű ágazatban, a szolgáltató szektorban valósul meg; képzett, nyelveket kiválóan beszélő munkaerőnek nyújtva ezzel munkalehetőséget. A képzett munkaerő mellett az Avis Budget Group --– mely az elsők között nyitott regionális szolgáltató központot Magyarországon - kitűnő infrastruktúrára (pl. A-kategóriás ingatlanok) is támaszkodhat.
Az Avis Budget BSC fő tevékenységi körébe tartozik a vevői és szállítói számlák kezelése, számviteli és informatikai szolgáltatások biztosítása, valamint az adatbázis- és kintlévőség-kezelés, a gépjárműpark adminisztráció és az ügyfélszolgálat. A szolgáltató központ az elmúlt hét év során folyamatosan fejlődött.
- "A szolgáltató központ folyamatos növekedése mutatja, hogy az anyavállalat bizalma töretlen. A jelenlegi bővülés egy fontos mérföldkő a központ életében, mivel új szolgáltatási területek is Budapestre kerülnek. Biztos vagyok benne, hogy a jól képzett, nyelveket beszélő, fiatal munkaerő továbbra is biztosítja a folyamatos fejlődést és a BSC hosszú távon is hozzájárul a cégcsoport sikereihez - emelte ki Larry De Shon, az Avis Budget Group EMEA (Europe, Middle East, Africa) régiójának elnöke.
"A BSC (európai szolgáltató központ) 2004-es alapítása óta fontos szerepet tölt be a régió pénzügyi és ügyfélszolgálati folyamatainak fejlesztésében - tette hozzá Villányi Péter, az Avis Budget Group BSC Kft. ügyvezető igazgatója.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?