Több száz új munkahely - egyszerre három gyár épül Kaposváron
Egyidejűleg három gyár is épül Kaposváron, ilyen még nem volt a városban - adta hírül a somogyi vármegyeszékhely polgármestere a Facebook-oldalán csütörtökön.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) beszámolt arról, hogy egy helyi vállalat, a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. új gyártócsarnokot építtet a Füredi úton. A legfontosabb, hogy az új befektetők mellett a már meglévő, régi cégek is bizalmat szavazzanak a városnak - tette hozzá.
Kitért arra, hogy a társaság beruházásával szemben "húz fel" gyártócsarnokot a lineáris motorokat előállító kínai Jiecang vállalatcsoport, ott kap helyet a cég európai disztribúciós központja is.
A településvezető jelezte azt is, hogy Kaposvár történetének legnagyobb zöldmezős beruházásával épül a török Sisecam vállalat üveggyára.
A három fejlesztés több száz új munkahely létrehozásával és reményeik szerint a helyi bérek erősödésével jár - jegyezte meg Szita Károly, hozzáfűzve, hogy ezért álltak neki Kaposvár újraiparosításának.
A magas minőségű fogaskerekek és hajtóművek összeszerelésével foglalkozó Szabó Fogaskerékgyártó Kft. 2,5 milliárd forintot költ az idén őszre elkészülő 5 ezer négyzetméteres, energetikailag is korszerű csarnokának építésére. Szabó Krisztián, a tavaly mintegy 3 milliárd forintos forgalmat és 400 millió forint nyereséget elérő vállalat ügyvezetője az idén tavasszal tartott alapkőletételkor azzal indokolta az építkezés szükségességét, hogy a kft. a dinamikus fejlődésének köszönhetően "kinőtte" a 3500 négyzetméteres csarnokát. Jelenleg 50 alkalmazottjuk van, a létszámot a növekvő gyártási igényekkel arányban növelik, az új gyártócsarnok akár 100 ember foglalkoztatására is lehetőséget biztosít - mondta el.
A lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó kínai Jiecang Linear Motion Technology Co. Ltd. vezető képviselői egy tavaly augusztusban tartott sajtótájékoztatón arról számoltak be, hogy a vállalat kaposvári beruházása a tervek szerint több mint 60 millió euróból, 2024 végére valósul meg. A társaság fő profilja a lineáris mozgatást elősegítő termékek fejlesztése, gyártása és értékesítése, az elképzeléseik szerint az új gyárban évente 500 ezer okos irodai mozgatórendszer és 150 ezer egészségügyi mozgatási rendszer készül. A beruházás 200 munkahelyet teremt, a kaposvári gyár működéséből a cég évi 80 millió euró árbevételt remél.
A Sisecam Kaposvár keleti ipari parkjában építkezik, a 112 ezer négyzetméteres üveggyára 400 millió euróból készül el a cég műszaki menedzserének tavaly júniusi tájékoztatása szerint. A teljes kapacitás elérésekor a gyár 350 embert foglalkoztat majd, két kemencéjében akár napi 550 tonna csomagolóüveg, köztük üdítős és befőttesüveg állítható elő, amelyeket a helyi és nemzetközi piacra szánnak.
MTI
fotó: Szita Károly polgármester. MTI/Katona Tibor
- 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is... Teljes cikk
Az elmúlt időszakban megjelent téves állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a foglalkoztatott harmadik országbeliek... Teljes cikk
Valótlan adatot használt a kormány az orvosi bérekről szóló kampányában – derül ki a Magyar Orvosi Kamara által kikért hivatalos adatokból. A... Teljes cikk
- Új otthont kap a Medve sajt – 160 munkahely szűnik meg Répcelakon 1 hete
- 620 új munkahely Komáromban – ez csak a jéghegy csúcsa? 2 hete
- HR vezetőként és ügyvezetőként is helytáll – ki lett az Év Női Menedzsere? 2 hete
- HR standup - Litkai Gergely: Személyzeti ügyek 2 hete
- Teljesítménybér: a legfontosabb tudnivalók 3 hete
- Bejelentették: mérnöki nagyhatalommá tenné Magyarországot ez az új beruházás 1 hónapja
- Fagyigép, masszázs, borhűtő a munkahelyen: hódíthatnak az irodahotelek 1 hónapja
- "Drámai a helyzet", több száz munkahely került veszélybe a parajdi sóbányánál 1 hónapja
- Fejleszt a BAT - 450 új munkahely létesül a Dél-Dunántúlon 2 hónapja
- Pszichológiai biztonság: ez lehet a legjobb munkahelyek sikerreceptje 2 hónapja
- Ezt a hibát ne kövesd el generációs témában: itt a friss kutatás 2 hónapja