kapubanner for mobile

Tömeges iskolabezárások?

A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat 50-60 iskola bezárásától tart és ezért arra kéri a miniszterelnököt, vonja vissza a kistérségek ügyéről hozott áprilisi kormányhatározatot.

Tömeges iskolabezárások? 2004. június 4. FigyelőNet, Rádió.hu A Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat 50-60 iskola bezárásától tart és ezért arra kéri a miniszterelnököt, vonja vissza a kistérségek ügyéről hozott áprilisi kormányhatározatot. A közgyűlés kifogásolja, hogy a központilag meghatározott határok között működő kényszer-kistérségek megnövekedett államigazgatási feladatokat is kapnak, ám erre nem tudnak időben, és megfelelően felkészülni. Ráadásul a vidék jelentős részén még az alapvető infrastruktúra, mondjuk, a településeket összekötő úthálózat is hiányos. Aggódik a megyei képviselőtestület az oktatási intézményrendszert érő - minősítésük szerint - újabb támadás miatt is. A tanuló csoportok minimum-létszámát a tervek szerint a 2005-2006-os tanévtől már 16-17 főre emelnék, ez alatt csupán csökkentett normatíva járna. Ez tovább növelné a már most is fenntartási gondokkal küzdő önkormányzatok gondjait. Az új keretszámokat akár ezres nagyságú települések sem lesznek képesek teljesíteni, ami a megyei önkormányzat számítása szerint 50-60 falusi iskola bezárását okozhatja csupán Győr-Moson-Sopron megyében, ezért kérik a miniszterelnököt, hogy e kormányhatározatot vonják vissza, és az érintettek bevonásával gondolják újra.
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin

A legtöbb keresztféléves hallgatót a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vette fel. Teljes cikk

Tényleg feleződött az alacsony végzettségűek száma Magyarországon?

Sztojka Attila államtitkár szerint egy évtized alatt csaknem 47 százalékkal csökkent a legfeljebb nyolc általánost végzettek száma, és több mint... Teljes cikk

Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión

A magyar fiatalok külföldi ösztöndíj-lehetőségeinek bővüléséről, valamint a hazai kutatók számára folyamatosan szélesedő kutatói... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek