kapubanner for mobile

Tovább bővít Magyarországon a SPAR

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. az eddigi üzletpolitika folytatásaként 2013-ban mintegy 40 millió euró értékű beruházást tervez, mely a saját húsüzem bővítéséből, új üzletek nyitásából, valamint a meglévők korszerűsítéséből tevődik össze - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.

A kft. a 2012-es üzleti évben 421,5 milliárd forint forgalmat realizált, mely 8 százalékkal haladja meg a 2011. évi értéket. Az ország egyik legnagyobb élelmiszer és napi cikk kereskedelmi lánca 2012 végén 391 egységből állt. A cégcsoport 31 INTERSPAR hipermarketet, 358 SPAR szupermarketet, köztük tíz City SPAR egységet, valamint egy SPAR Partner és egy SPAR express üzletet üzemeltetett. A hálózathoz tartozó áruházak összes eladótere 391 289 m2-t tett ki.

A cég múlt évben is folytatta a hálózatfejlesztést, elsősorban a meglévő üzletek korszerűsítésére koncentrálva. Emellett azonban sor került öt új üzlet megnyitására is.

Partneri együttműködés kiskereskedőkkel

A vállalat 2012-ben új bolthálózat-fejlesztési programba kezdett. Magán kiskereskedőkkel történő együttműködés bázisán elindította a franchise-rendszer kiépítését. Egymás üzleti gyakorlatának és tapasztalatainak hasznosításával mindkét fél kölcsönös előnyöket élvez az együttműködés által - olvasható a közleményben.

A munkatársak

A kft. az ország egyik legnagyobb munkaadójaként több mint 12000 munkavállalóért tartozik felelősséggel. Utánuk minden adó és járulék befizetésre került, jogaikat Kollektív Szerződés biztosítja - írja a közlemény. 2012-ben a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kapott a munkatársak szakmai továbbképzése. A cégcsoport 2006-ban kapott Akkreditált Felnőtt-képző Intézmény tanúsítványát 2014-ig meghosszabbították. Újabb két évig jogosult a cég használni a Fogyatékosság-barát munkahely címet is. Szervezetileg és tartalmilag is megújult a személyzetfejlesztési tevékenység, melynek részei a gyakornoki-, a trainee-, és a karrier programok, a külföldi tapasztalatszerzés, az e-learning és a szakmai gyakorlati hely biztosítása kereskedelmi szakiskolás tanulók, valamint nappali tagozatos főiskolai és egyetemi hallgatók részére.

Társadalmi felelősségvállalás

A vázolt szakmai vonatkozások mellett a közösségi hozzájárulások is a cégfilozófia részét képezik a közlemény szerint. A vállalat működésének egészére jellemző a környezettudatosság. Ennek fő elemei az új áruházaknál alkalmazott, elsősorban az energiatakarékosságot célzó épületgépészeti megoldások, a hulladékkezeléssel és gazdálkodással összefüggő együttműködések és intézkedések, valamint a logisztika és marketing területén tett lépések voltak. E tevékenységeket 2012-ben az I. FMCG Greennovációs Nagydíj, valamint az Ozone Zöld-díj elismerésekkel jutalmazták.

A cég karitatív tevékenysége a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kialakított hosszú távú együttműködésen alapszik, melynek fő elemei a karácsony előtti Adni öröm adománygyűjtő akció, a SPAR üzleteiben történő adománykártya értékesítés, valamint a SPAR bevásárlótáskák eladásából származó pénzadomány. Mindezekkel 2012-ben mintegy 170 ezer kilogramm élelmiszer és közel 15 millió forint összegű pénzadomány gyűlt össze.

2013 - kitekintés

A cég az eddigi üzletpolitika folytatásaként 2013-ban mintegy 40 millió euró értékű beruházást tervez, mely a saját húsüzem bővítéséből, új üzletek nyitásából, valamint a meglévők korszerűsítéséből tevődik össze. A cégcsoport folytatja a franchise-rendszer fejlesztését, valamint a megújult személyzetfejlesztés bázisán és felelős vállalatként továbbra is kiemelt figyelmet fordít munkatársai képzésére és az utánpótlás nevelésre.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk