kapubanner for mobile

Tovább csökkent a franciák életszínvonala

A franciák életszínvonala átlagosan egy százalékkal csökkent 2012-ben, miközben a válság 2008-as kezdete óta korábban évente csak 0,3 százalékos volt a csökkenés – derül ki a francia statisztikai hivatal (INSEE) kedden nyilvánosságra hozott tanulmányából.

Franciaországban 2004 és 2008 között még évente átlagosan 1,8 százalékkal növekedett az életszínvonal, a válság kezdete óta azonban folyamatosan csökken.

Jelenleg a francia átlagkereset havonta nettó 1645 euró (520 ezer forint).

Míg 2011-ben a magas jövedelmeket jobban megkímélte a válság, 2012-ben az életszínvonal-esés leginkább a legjobban élők 10 százalékát sújtotta: 2011-ben 2,2 százalékot javult náluk az átlag, 2012-ben viszont 2 százalékot romlott. A legszerényebb jövedelműeknél is az átlagosnál jelentősebb volt a visszaesés: 2012-ben 1,2 százalékos, míg 2011-ben 0,8, 2010-ben 1,4, 2009-ben pedig 1,2 százalékos.

Miután a gazdagoknál volt 2012-ben a legjelentősebb az esés, az egyenlőtlenségi mutatók valamelyest javultak, s visszatértek a 2010-es szintre. A szorzó a legtöbbet kereső franciák 10 százaléka és a legalacsonyabb életszínvonalon élők 10 százaléka között jelenleg 3,5, ami 0,1-et csökkent a megelőző évhez képest.

Az INSEE szerint a gazdagok életszínvonalának csökkenése az életbiztosítások hozamának és a jövedelmek csökkenésével, valamint az adóemelésekkel magyarázható.

A legkevesebbet keresők életszínvonala viszont a munkanélküliség emelkedése, valamint amiatt romlott, mert a szociális juttatások az inflációnál kisebb mértékben nőttek.

A 65 millió lakosú országban 2012-ben 8,5 millióan éltek a szegénységi küszöb alatt, amely 987 euró (313 ezer forint) volt. Ez a lakosság 13,9 százalékának felel meg. Egy évvel korábban 14,3 százalék tartozott ebbe a kategóriába. A szegények arányának csökkenése nem jelenti azt, hogy a hátrányos helyzetűek helyzete javult, hanem inkább azt, hogy az életszínvonal átlaga lejjebb került – hívta fel a figyelmet az INSEE. A szegényeknek ugyanis a fele havi 784 euróból (248 ezer forintból) él, 2006 óta nem volt ilyen alacsony ez az összeg.

Az elszegényedés leginkább a gyermekeiket egyedül nevelőket sújtja, 2011-ben ők adták a szegények 20,6 százalékát, 2012-ben pedig már 22,3 százalékát, és a nyugdíjasokat kíméli meg a leginkább, az ő életszínvonaluk 0,3 százalékkal emelkedett, miután a nyugdíjak 2012-ben emelkedtek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek