kapubanner for mobile

Tovább demonstrálnak az almatermelők

Az ipari alma alacsony felvásárlási ára miatt tiltakozó almatermelők keddre virradó éjjel is folytatták demonstrációjukat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye két legnagyobb gyümölcsfeldolgozója, az Agrana-Juice Magyarország Kft. anarcsi és vásárosnaményi telephelye előtt - közölte Jakab Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének megyei elnöke az MTI-vel.

Vári György, a mátészalkai térség ifjúsági gazdaköri szervezetének alelnöke elmondta: az ESZAT Kft. telephelye elé mintegy 20 járművel vonultak fel az almatermelők. Később, miután a társaság ügyvezetője beengedte a tiltakozókat az üzem területére is, zár alá vettek két hídmérleget, hogy megakadályozzák az esetleges gyümölcsátvételt. Megjegyezte: a tiltakozók úgy állapodtak meg, hogy nagy erőkkel nem veszik blokád alá a mátészalkai léüzemet, hiszen van bőven elvégzendő munka a földeken. Inkább egymást váltva, állandó ügyeletet tartva demonstrálnak az az ESZAT Kft. telephelye előtt - mondta.

A Mátészalka környéki termelők, hasonlóan a másik két helyszínen, Vásárosnaményban és Anarcson tiltakozókhoz, a folyamatos demonstrációval a nettó 30 forint kilogrammonkénti árat szeretnék kikényszeríteni a felvásárlók által ígért 15-20 forint helyett.

Jakab Ferenc, a MAGOSZ Szabolcs megyei szervezetének elnöke úgy vélte: a követelés teljesüléséhez reményt ad, hogy Lengyelországban, ahol az osztrák cég szintén a legnagyobb almafeldolgozó, 10-12 eurócent között tartanak az ottani felvásárlási ár kialakításáról folytatott tárgyalások. Megjegyezte: ilyen ár a magyar termelők számára elfogadható, s azt javasolták az árvitában továbbra is közvetítői szerepre vállalkozó Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, hogy legkésőbb csütörtökig üljenek újra tárgyalóasztalhoz a termelők, illetve a feldolgozók képviselői a megállapodás érdekében.

Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója azt közölte az MTI-vel, hogy a szervezet kedden, Jakab István országos elnök vezetésével delegációt küld Varsóba, ahol tájékozódnak a lengyelországi almafelvásárlási ártárgyalások körülményeiről. Tilki Attila, a delegáció tagja, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt megyei elnöke, Fehérgyarmat polgármestere elmondta: Varsóban találkoznak a lengyel parasztszövetség vezetőivel, s a magyar fél közös álláspont kialakítását szorgalmazza az árvitában.

A kedden délben összesített adatok szerint éjjel egyébként Anarcson és Vásárosnaményban több mint 100 felsorakozott jármű tartotta blokád alatt az Agrana-Juice Magyarország Kft. telephelyeit. A felsorakozott traktorok, teher- és személygépkocsik száma a nap folyamán a hétfőihez hasonlóan ismét több, mint 400-ra nőtt, s a harmadik, mátészalkai helyszínen demonstrálókkal együtt meghaladta 450-et.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek