kapubanner for mobile

Továbbra is 25 százalékos a munkanélküliség Görögországban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nem változott a munkanélküliség Görögországban júliusban: a görög statisztikai hivatal (ELSTAT) csütörtökön kiadott jelentése szerint a júniusi - felülvizsgált és lefelé módosított - 25,0 százalékkal azonos szinten maradt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta.

Az euróövezetben átlagosan 10,9, az Európai Unióban pedig 9,5 százalékos volt a munkanélküliség júliusban, az előző hónapokhoz hasonlóan továbbra is Görögország a csúcstartó maradt mindkét körben.

Az év hetedik hónapjában Görögországban a férfiak 21,5, a nőknek pedig 29,4 százaléka volt munka nélkül. A legnagyobb arányban a fiatalokat sújtja az állástalanság: a 15-24 éves korosztályban 48,6, a 25-34 évesek körében 32,2, a 35-44 évesek között pedig 22,5 százalékos a munkanélküliség. A legalacsonyabb értéket, 11,4 százalékot a legidősebbek, a 65 és 74 év közötti korosztályban mérték.

Tavaly júliusban még 26,3 százalékon állt a munkanélküliség.

A foglalkoztatottak száma 3 millió 591 ezer volt júliusban, 0,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A munkanélküliek száma 5,6 százalékkal 1 millió 196 ezerre, míg a munkaerőpiacon aktívan jelen nem lévők száma 0,3 százalékkal 3 millió 296 ezer csökkent.

Görögországban 2013 szeptemberében 27,9 százalékkal érte el történelmi rekordját a munkanélküliség.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek