kapubanner for mobile

Továbbra is áll a munka a brüsszeli reptéren

Ma is folytatódik a csomagkezelők sztrájkja a brüsszeli Zaventem repülőtéren, a tervezett 630 járatból mintegy 110-et töröltek - közölte a légikikötő szóvivője.

images

A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot érinti, amelyeknek a poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi. Közöttük van a British Airways, az Easyjet, az Etihad, a KLM, a Ryanair és a Turkish Airlines is. A TUI fly bejelentette, hogy saját munkatársai fogják elvégezni a csomagok kezelését.

A rossz munkakörülmények és a konzultáció hiánya miatt meghirdetett sztrájk csütörtök este kezdődött és a legfrissebb hírek szerint valószínűleg kedd estig tart. Az utasoktól azt kérték, hogy indulás előtt ellenőrizzék a repülőtér honlapján, indítják-e a járatukat, érkezzenek a szokásosnál korábban, és ha lehetséges, csak kézipoggyásszal utazzanak.
Az Aviapartner vezetői hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a cég munkatársainak érdekeit képviselő szakszervezetekkel, miután előző nap sem sikerült megegyezni. Vasárnap 150, szombaton 110, pénteken pedig 130 légijáratot kellett törölni a munkabeszüntetés miatt.

A Brussels Airlines belga légitársaság járatait nem érinti sem az akadozó csomagkiadás, sem a járatkimaradás, mivel földi kiszolgálását a Swissport cég végzi. A Zaventem a legnagyobb forgalmat lebonyolító repülőtér Belgiumban, tavaly 25 millió utast fogadott, szemben a második legnagyobb, bár ugyancsak főként Brüsszelt kiszolgáló Charleroi 7 millió utasával.

mti
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ő a legjobban kereső nő az autóiparban

Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk

Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk