Továbbra sem állnak munkába az Alitaliánál
Folytatódik az egy hete kezdődött sztrájk az olasz Alitalia légitársaságnál. Hétfőn több mint száz, Rómából és Milánóból induló járatot töröltek.
A sztrájk leginkább a római Fiumicino repülőteret érintette hétfőn, ott 69 járat maradt ki. A munkabeszüntetés főleg a belföldi útvonalakat érinti, de néhány nemzetközi járat sem indult. A milánói Linate repülőterén 40 járatot töröltek. A hétvégén a két repülőtéren 60 járat nem indult el.
A dolgozók a jövőbeli új tulajdonos, az olasz CAI befektetési csoport foglalkoztatási terve ellen tiltakoznak. A CAI a múlt hónapban tett kötelező ajánlatot a társaság bizonyos részeinek a megvásárlására, illetve az adósságok átvállalására, az ajánlat november végéig érvényes.
A CAI az Alitalia "használható részeit" egyesíteni akarja egy kis olasz légitársasággal, az Air One-nal, miközben keresnek olyan nagy, nemzetközi légitársaságot is, amely hajlandó lenne kisebbségi részt venni az új Alitaliából.
A tervek szerint december 1-jén startoló új légitársaság 12 ezer embert venne át a "régi" Alitaliától, és 3250 munkahelyet megszűntetne. Az Alitalia a jelenlegi formájában naponta mintegy hárommillió eurós veszteséget termel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?