Továbbra sincs elegendő ács és kőműves
Bár csökkent az álláskeresők száma, a foglakoztatási ráta érdemben továbbra sem változott hazánkban. Tartósan rossz a helyzet az építőiparban. Az export bővítésével a kis- és középvállalkozások helyzete javulhatna, így növekedhetne foglalkoztatás. Az Észak-Alföld régióban munkaerő-piaci program indult - cikkezi a Magyar Hírlap.
Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, a belföldi foglalkoztatás növeléséhez hozzájárulhat a kivitel bővítése is, amelyben jelentős szerepet kaphatnának a kis- és középvállalkozások. A fuvarozásban például tovább gyarapodhatna a versenyképes magyar cégek száma.
Az iparszövetség ügyvezető társelnöke úgy látja, a kormány foglalkoztatáspolitikájából az erre irányuló lépések is kiolvashatók. Ezeknek a lépéseknek a hatása csak később mutatkozik majd meg, az idei első fél évben a foglalkoztatás számos területen szűkült. Vadász György szerint az egyik ilyen ágazat az építőipar, de visszaesés mutatkozik a kereskedelemben, az idegenforgalomban és a szolgáltatások területén.
Az építőipar és ingatlan kategóriában csaknem negyedével kevesebb dolgozót kerestek az első félévben, mint egy évvel korábban, viszont a szektorban elhelyezkedni vágyók száma tizenhét százalékkal nőtt.
Még mindig vannak úgynevezett hiányszakmák, ahol sok a betöltetlen munkahely. Továbbra sincs elegendő ács, kőműves, illetve állványozó.
A magas munkanélküliséggel sújtott Észak-Alföld régióban több mint tízmilliárd forintos támogatással mintegy tízezer állásnélkülinek indított munkaerő-piaci programot a helyi munkaügyi központ.
Elsősorban a tartósan munkanélkülieknek és a gazdasági válság miatt állásukat elvesztetteknek igyekeznek ismét munkát találni. A résztvevők több mint kétharmada képzésen vesz részt, ahol csaknem ötven szakma közül válogathatnak. A regionális munkaügyi központ reményei szerint a képzések végére a több mint tízezer ember legalább egyharmada elhelyezkedik.
Magyar Hírlap

Munkaerő-piaci program az Észak-Alföldön

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?