Tüntetés az Operánál - a törvények visszavonását követelték
Az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték az operaház közelében hétfő este a civil szervezetek és "demokratikus ellenzéki pártok" szervezésében tartott budapesti demonstráció résztvevői, közvetlenül azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából.
A civilek és "demokratikus ellenzéki pártok" több tízezer résztvevő jelenlétében tartott demonstrációján Ripp Zoltán történész arról beszélt, hogy a demokratikus jogállam felszámolói "nem átallanak ünnepelni". Hozzátette: a rendszerváltás idején azt hittük, hogy Magyarország végre megtalálta a kiutat a zsákutcás történelméből. Akkor jogállami, alkotmányos forradalom zajlott - hangsúlyozta. Kitért arra, hogy Antall Józsefet - aki a békés forradalmat éltette - "ma undor töltené el attól, amit a jobboldal nevében művelnek". A demokratikus ellenzék összefogásáról szólva reményét fejezte ki, hogy a pártok és mozgalmak önös érdekeiken, egymás iránti ellenszenvükön, bizalmatlanságukon felül tudnak kerekedni. Szerinte ma egészen más a helyzet, mint 1989-ben. Mint mondta, új rendszerváltás van éppen, a hatalom birtokosai elmélyítik a válságot, "öles léptekkel haladunk" a gazdasági káosz és a társadalmi katasztrófa felé.
Iványi Gábor metodista lelkész arról beszélt, nincs ott igazság, ahol a törvények erőszakkal, tárgyalás nélkül születnek, ahol az emberek félelemben élnek, ahol különbség van ember és ember között. Magyarország, a magyar köztársaság Európa része, és az akar maradni - hangsúlyozta.
Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke kijelentette: az Opera ma "a képmutatás háza", az utca az alkotmányos erényeké, az Operában a bűn gyülekezik ma este.
A miniszterelnök felesküdött a jogállami forradalom alkotmányára és arra, hogy védelmezni fogja, majd azt megdöntötte - jelentette ki. Közölte, Orbán Viktor "rendszeresen azzal kérkedik, ő és alaptörvénye a magyar szellemet képviseli, pedig ez nem igaz. Mint hozzátette: az övé "legfeljebb Horthyra mutat". Felszólította a kormányt, hogy távozásuk előtt vonják vissza az alaptörvényüket és az összes jogkorlátozó sarkalatos törvényt.
Az MTI tudósítói az ellenzéki pártok képviselői közül mások mellett Mesterházy Attilát, az MSZP elnök-frakcióvezetőjét, Nyakó István, Szekeres Imre és Szanyi Tibor szocialista képviselőket, Karácsony Gergelyt, az LMP frakcióvezető-helyettesét és Bokros Lajost, az MDF európai parlamenti képviselőjét látták. Ott volt a tüntetésen Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció vezetője. Az ellentüntetők között megjelent Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője. Ámon Betti, a Duna Televízió Kikötő című kulturális műsorának korábbi főszerkesztője, a rendezvény moderátora azt mondta: a civilek demonstrációján mintegy százezren gyűltek össze.
Az MTI tudósítói arról számoltak be, hogy a tüntetők sorai az Operaháztól a Jókai térig érnek. a Nagymező utcában pedig több száz ellentüntető tartózkodik. A tüntetők és ellentüntetők között voltak összeszólalkozások, de további konfliktust nem tapasztaltak. Többször felhangozott a tüntetők részéről, hogy "Orbán, takarodj!", erre az ellentüntetők "Gyurcsány, takarodj!" felkiáltással "válaszoltak".
Gonda László, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesületének alelnöke az Index hírportál beszámolója szerint az operaház háta mögött egy autó tetejéről arról beszélt kisebb hallgatóság előtt, hogy a Fidesznek nem volt más választása, mint a magán-nyugdíjpénztári pénzek államosítása. Mint hozzátette: a bajok már 1982-ben elkezdődtek, amikor az Magyar Nemzeti Bank akkori alelnöke, Fekete János "hazudott az államadósságról".
A tüntetés helyszínén megjelent Pintér Sándor belügyminiszter, aki az Opera épületével szomszédos Dalszínház utcában a Magyar Nemzet online (MNO) tudósítójának azt mondta: a rendőrség megfelelően biztosítja a helyszínt és szakszerűen végzi a dolgát. Az MNO azt is megkérdezte, hogy előfordulhat-e a 2006. október 23-ihoz hasonló esemény. Erre a tudósítás szerint Pintér határozott nemmel felelt.
Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn éjjel azt közölte az MTI-vel, hogy a demonstráción egy embert állítottak elő jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt. Tájékoztatása szerint a tüntetésen rendbontás nem történt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?