kapubanner for mobile

Ugyanannyian dolgozhatnak a minisztériumokban, mint korábban

Az új, nyolc tárcából álló kormányzati struktúrában pontosan ugyanannyian dolgozhatnak, mint a korábbiban. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat rögzíti, hogy a Miniszterelnökségen és a nyolc minisztériumban a dolgozók összlétszámának felső határa 5764.

A szerdán hatályba lépett kormányhatározattal hatályát veszítette a létszámokat tartalmazó 2008-as határozat, amelyben a Miniszterelnöki Hivatal és a 12 tárca engedélyezett összlétszáma szintén 5764 volt.

A kormányhatározat megjegyzi, hogy ez a szám nem tartalmazza a "Romák foglalkoztatása a közigazgatásban" című program keretében a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban foglalkoztatottak 40 főben engedélyezett létszámkeretét.

Az új szabályozás szerint a tárcák közül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban dolgozhatnak a legtöbben, 1086-an.

Az úgynevezett "csúcstárcák" közül például a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban maximum 906, a Nemzetgazdasági Minisztériumban pedig 886 embert lehet foglalkoztatni.

Az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél az engedélyezett összlétszám a 2008-as 61.225-ről 59.957-re csökkent.

Az augusztus 4-én hatályba lépett határozat szerint a foglalkoztatottak összlétszáma felső határának megváltoztatására irányuló előterjesztést kizárólag a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter nyújthat be a kormányhoz azzal, hogy létszámnövekedésre irányuló javaslat - annak finanszírozási forrásától függetlenül - kizárólag új feladatok ellátásával vagy feladatok átadás-átvételével összefüggésben nyújtható be.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek