kapubanner for mobile

Új főszerkesztő a Szólás szabadságánál

Megbízott vezetőként Kardos Ernő irányítja a jövőben A szólás szabadsága című műsort, miután az eddigi főszerkesztőt, Rangos Katalint a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökévé választotta hétfőn az Országgyűlés.

Márciustól egy hónapig az 55 éves Kardos Ernő látja el A szólás szabadsága című műsor főszerkesztői teendőit is, együtt Az este című műsor irányításával.

Kardos Ernő 2002-től Az Este szerkesztőségvezetője. Kardos a TV2-től igazolt a Magyar Televízióhoz, 25 évig dolgozott a Magyar Rádióban, ahol egyebek között a Krónika szerkesztőségét vezette, a 168 óra szerkesztőségének vezető riportere volt. A magát csapatjátékosként jellemző Kardos Ernőt egyébként Az este munkatársai az év főnökének jelölték tavaly.

A szólás szabadsága eddigi főszerkesztőjét, Rangos Katalint három napja, hétfőn választotta az Országgyűlés a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökévé. Az emiatt elköszönő Rangos Katalin két időszakban is az MTV munkatársa volt. Utóbb, 2003 márciusában is a Magyar Rádióból igazolt a köztévéhez: akkor először programigazgató, majd 2005 őszétől A szólás szabadsága című műsor főszerkesztője volt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek