kapubanner for mobile

Ingyen dolgozó nők és szabadságra vágyó apák – parázs vita a Parlamentben

Az Országgyűlés hétfői ülésén az egyenlő díjazás napja és az apaszabadság témája kavarta fel a kedélyeket. Gurmai Zita (MSZP) a nők 17 százalékos bérhátrányára hívta fel a figyelmet, míg Novák Előd (Mi Hazánk) a gyereknevelésben az apák szerepének erősítését illetve egyhavi apaszabadságot sürgetett.

Ingyen dolgozó nők és szabadságra vágyó apák – parázs vita a Parlamentben

Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén az azonnali kérdések között a nők munkaerőpiaci helyzete és az apaszabadság is terítékre került. Gurmai Zita (MSZP) az egyenlő díjazás napja alkalmából kiemelte, hogy

Magyarországon a nők átlagosan 17,8 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak, ami azt jelenti, hogy az év 73 napján ingyen dolgoznak.

Hozzátette, hogy Magyarország az egyetlen uniós tagállam, ahol nincs női miniszter, ami szerinte jól mutatja, mennyire fontos a kormánynak az egyenlőség, az igazságosság és a tisztelet.

Gurmai Zita azt is kérdezte, mikor hajlandó a kormány érdemi bérrendezést végrehajtani a nőket tömegesen foglalkoztató szektorokban – így az egészségügyben, az oktatásban és a szociális ellátásban. Komjáthi Imre (MSZP) hangsúlyozta, hogy

a legnagyobb bérkülönbség a 35–55 éves korosztályban mutatkozik, különösen a közszférában, ahol a nők és férfiak bére között akár 20 százalékos eltérés is lehet.

A kormány részéről Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára reagált. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon mindenkit tisztelet illet, aki becsülettel végzi munkáját. Rámutatott, hogy az elmúlt 15 évben a munkaerőpiacot és a családtámogatásokat úgy alakították át, hogy a nőket segítsék, például a diákhitel-tartozások elengedésével, a többgyermekes és 30 év alatti édesanyák szja-mentességével, a CSED és GYED extrával, valamint a bölcsődefejlesztésekkel. Mint mondta, soha ennyi nő nem dolgozott még Magyarországon, a munkaképes korú nők foglalkoztatottsága 2010 óta 20 százalékponttal nőtt.

Apák a fókuszban: egyhavi apaszabadságot követel a Mi Hazánk

Az apaszabadság kérdését Novák Előd (Mi Hazánk) vetette fel. Kiemelte, hogy a népességfogyás mérsékléséhez az apák szerepét a gyereknevelésben nagyobb hangsúly alá kellene helyezni. A jelenlegi szabályozás szerinte hiányos: az első öt napban az apák teljes fizetésre jogosultak, a plusz öt napban viszont csak a fizetés 40 százaléka jár. A Mi Hazánk egyhavi apaszabadság bevezetését javasolta.

Fónagy János államtitkár válaszában hangsúlyozta, hogy a kormány 2023-ban duplázta meg az apaszabadságot, és 2025-től további kedvezőbb feltételeket biztosított az igénybevételére. Meggyőződése szerint a jelenlegi szabályozás jelentős segítséget nyújt a családoknak, és a jövőben is minden lehetséges intézkedést megtesznek a családok támogatására.

A képen Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese kérdést tesz fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. október 27-én. MTI/Bodnár Boglárka

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk

Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró?

A babaváró hitel állománya 2026 elején először csökkent a program 2019-es indulása óta, ami fordulópontot jelent a konstrukció történetében. A... Teljes cikk