MOME 

Új HR-igazgató a MOME-n

Megújulásának részeként most először nevezett ki HR-igazgatót a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Nagy László korábban a Nielsen és a MOL nemzetközi csapatát is erősítette, és meghatározó szerepe lesz a MOME belső folyamatainak fejlesztésében.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) története során most először nevez ki az emberi erőforrásokért felelős igazgatót. Nagy László feladatai közé tartozik majd a belső folyamatok és a szervezeti kultúra fejlesztése, valamint a teljesítményalapú bérezés részleteinek kidolgozása is.

Nagy László a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett. A prémium orvostechnológiai eszközökkel foglalkozó Straumann Group kelet-európai HR igazgató pozíciójából érkezik a MOMÉ-ra, ahol ő felelt a “High Performance Culture & Mindset” program bevezetéséért. Korábban dolgozott a Nielsen nemzetközi piackutató régiós emberi erőforrás vezetőjeként, valamint támogatta a MOL Csoport közel-keleti HR-operációját is.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új HR igazgató a Drehernél

Berkes Áron HR igazgatóként, Bartek Grzęda pénzügyi igazgatóként, Rácz András pedig integrált ellátási lánc igazgatóként csatlakozott a Dreher... Teljes cikk

Új regionális igazgató az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót. Teljes cikk

A Lidl kommunikációs vezetője a Yettelnél folytatja

A Lidltől érkezik a Yettel új kommunikációs igazgatója: Tőzsér Judit 25 éves szakmai tapasztalattal és egy évtizedet meghaladó vezetői múlttal... Teljes cikk