Új HR igazgató a PENNY-nél
Zemlényi Tamás a UPS-től érkezik az áruházlánc vezetőségébe.
Új HR igazgatóval erősít a PENNY. Zemlényi Tamás 23 éve tartó szakmai pályafutása során a Bosch-nál, a GE Waternél, valamint a UPS-nél dolgozott vezető pozíciókban, mostantól pedig a diszkont áruházlánc kötelékében hasznosíthatja nemzetközi téren szerzett tudását.
Zemlényi Tamás több mint két évtizednyi szakmai tapasztalattal rendelkezik a HR-menedzsment, a szervezet- és stratégiafejlesztés, a HR operáció, a munkatárs-fejlesztés, valamint az üzleti coaching területén. Korábban a nemzetközi szférában, főként employer branding, toborzás és képzés területeken, valamint a stratégiai oldalra fókuszáló területeken dolgozott. Legutóbbi munkahelyén, a UPS-nél regionális vezetőként a tehetséggondozó programoknak, a vállalat HR shared services átállásának, illetve a vállalati kultúra átalakításának menedzselése tartozott legfőbb feladatai közé.
„Érkezésem elsődleges célja, hogy a humán erőforrás menedzsmentjét stratégiai szintre tudjuk emelni a PENNY-nél. Mindezt annak érdekében, hogy folyamatos fejlesztéssel, új meglátásokkal, implementációkkal támogassuk a jövőbeni célokat, kiemelt figyelmet fordítva a tehetséggondozás, fejlesztés és az időtálló megoldások megvalósítására. Arra törekszem majd, hogy ehhez a lehető legjobb és legteljesebb támogatást biztosítsam” – nyilatkozta Zemlényi Tamás.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját kérte fel a Tisza Párt oktatási miniszternek – értesült több, egymástól... Teljes cikk
Poórné Fejes Marianna HR igazgatóként csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
Távozik Szászi István, a Bosch-csoport magyarországi és Adria régió vezetője, aki a Budapesti Fejlesztési Központ irányításáért is felelt, a... Teljes cikk
- Távozott a magyar RTL HR vezetője 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 3 hete
- Megvan a Bonafarm új HR igazgatója 3 hete
- Személyi változások a magyarországi Bosch-csoportnál 1 hónapja
- Szervezeti átalakítással erősít a WING: új vezetési struktúra áprilistól 1 hónapja
- Új igazgató a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyáránál 1 hónapja
- Új vezérigazgató a Glosternél 1 hónapja
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 2 hónapja
- Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt.-nél 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?