kapubanner for mobile

Új humán-informatikai rendszer: hamarosan

Két hónapon belül kiderülhet kit bíz meg a MeH a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Központ információs rendszerének a kialakításával - értesült a Világgazdaság.

Közel egy éve jelent meg először a közbeszerzési felhívás, de azt a részvételi szakaszban visszavonták. Az eredeti tenderre jelentkezőket megvizsgálva a Kormányzati Személyügyért Felelős Államtitkárság megállapította, hogy a részvételi felhívás a jogszerűen elrendelt hiánypótlás megválaszolását követően sem biztosította volna a pályázók esélyegyenlőségét és tárgyilagos rangsorolását.

A közbeszerzés célja egy egységes adatbázis kiépítése a szolgáltató központban, ahol egy helyen kezelik a központi közigazgatásban dolgozók munkaügyi nyilvántartását, teljesítmény-értékelési, javadalmazási és képzési adatait, illetve a szabadság-nyilvántartást is. A nyílt eljárásra jelentkezők közül hármat kértek fel ajánlattételre. A szakmai prezentáció után egyenként száz-száz szakmai kérdésre kellett válaszolniuk a pályázóknak. A Világgazdaság úgy tudja, hogy hamarosan sor kerül az egyenként történő tárgyalásokra, április végéig pedig kiválasztják a nyertest és szerződést kötnek vele. Sajtóértesülések szerint két Oracle és egy SAP alapon futó megoldást kínáló konzorcium maradt versenyben.

A beruházást egyébként teljes egészében uniós forrásból fedezik. Az új humán-informatikai rendszer a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Központban működik majd, s többek között a tizenegy minisztérium és a kancellária személyügyi folyamatait támogatja, a mostaninál lényegesen kevesebb adminisztrációval - számol be a Világgazdaság.
A 800 millió forintból megvalósuló projektnek 2009 elején működnie kell.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek