Új képzési csomag a magyar kkv szektornak
A Videoton Holding Zrt. és a Pannonjob Kft. szakemberei és trénerei sok éves tapasztalataikra építve olyan képzési programokat állítottak össze, amelynek fókuszában a gyakorlati szemlélet és a minél hatékonyabb tudástranszfer áll - olvasható sajtóközleményükben.
Az októberben induló képzési programok a magyar kis- és középvállalkozóknak szólnak, amelyek a vezető személyes fejlődésén keresztül a szervezet fejlesztését is magában foglalják. A 6 hónapos képzést Székesfehérváron a Videoton Holding Továbbképző Központjában tartják majd.
A felmérések azt bizonyítják, hogy a magyar kkv szektor harmadannyit költ képzésre, mint a környező országok vállalkozói, emiatt a beáramló tudás is harmada a nemzetközi versenytársakénak.
Pedig ma már nem egymással versenyeznek a magyar vállalkozások, hanem a világ más táján fellelhető, hasonló profilú vállalkozásokkal kell felvenniük a harcot. Ha a vállalkozás vezetője erre nem készül fel, a vállalkozását sem tudja felkészültté tenni.
A Videoton és a Pannonjob egy olyan új képzési programot dolgozott ki vállalkozóknak, illetve vezetőknek, akik nem közgazdászok de szeretnének menedzsmenttudásra és a szükséges háttérismeretekre szert tenni.
Akik vezetőként szeretnének más vállalkozóktól tanulni, kapcsolatokat építeni, illetve azoknak akik vállalkozásuknak fejlesztését saját erőforrásból oldják meg, s ehhez mentorálásra van szüksége.
A program olyan fejlesztési folyamatot kínál, amelynek során a résztvevők saját személyes fejlődésén túl a vállalkozás/vállalat is folyamatosan fejlődik, mivel a képzés keretében az ismeretek gyakorlati adaptációja azonnal megtörténik. A résztvevő miközben fejleszti személyes kompetenciáit, segítséget és visszajelzést kap működésének fejlesztéséhez és új üzleti kapcsolatokra tehet szert.
Egy vállalkozás számára 6 hónapos fejlesztési folyamat milliós nagyságrendű tételt jelentene, ám ebben az esetben ez az összeg a vállalkozó zsebében marad, sőt a fejlesztések eredményeként gazdaságilag is hatékonyabban működik a vállalkozás, és kiegyensúlyozottabb a vállalkozó. A képzésben érintett témakörök:
- Mikro- és makrogazdaságtan, pénzügyi, jogi- és EU ismeretek, pályázatírás
- Projektmenedzsment, vállalatirányítás, IT
- Emberi erőforrás gazdálkodás, szervezetfejlesztés, teljesítménymenedzsment
- Marketing és szolgáltatásmenedzsment, minőségügy, értékesítés, személyes PR
- Etika, illemtan
- Tárgyalástechnika, kommunikációs készségfejlesztés, prezentációs készségfejlesztés
- Konfliktuskezelés és érdekegyeztetés, változáskezelés
- Interkulturális kommunikáció
- Idegen nyelvi képzés
Alkalmazott módszertani eszközök:
- személyiségtesztek, kérdőívek (attitűd, kompetenciák feltérképezése, erős és gyenge pontok elmérése)
- tréneri prezentáció, szakmai előadások
- páros gyakorlatok, kis- és nagycsoportos megbeszélések, helyzetgyakorlatok (egyéni és csoportos visszajelzés)
- adaptációs gyakorlatok (ismeretek saját vállalkozásra alkalmazása, mentori támogatással)
A Videoton és Pannonjob által kidolgozott új képzések kiterjednek a HR szakmai továbbképzésre, a vállalkozói képzésekre, a vezetésfejlesztési programra és a szolgáltatóipari képzésekre egyaránt.
A felmérések azt bizonyítják, hogy a magyar kkv szektor harmadannyit költ képzésre, mint a környező országok vállalkozói, emiatt a beáramló tudás is harmada a nemzetközi versenytársakénak.
Pedig ma már nem egymással versenyeznek a magyar vállalkozások, hanem a világ más táján fellelhető, hasonló profilú vállalkozásokkal kell felvenniük a harcot. Ha a vállalkozás vezetője erre nem készül fel, a vállalkozását sem tudja felkészültté tenni.
A Videoton és a Pannonjob egy olyan új képzési programot dolgozott ki vállalkozóknak, illetve vezetőknek, akik nem közgazdászok de szeretnének menedzsmenttudásra és a szükséges háttérismeretekre szert tenni.
Akik vezetőként szeretnének más vállalkozóktól tanulni, kapcsolatokat építeni, illetve azoknak akik vállalkozásuknak fejlesztését saját erőforrásból oldják meg, s ehhez mentorálásra van szüksége.
A program olyan fejlesztési folyamatot kínál, amelynek során a résztvevők saját személyes fejlődésén túl a vállalkozás/vállalat is folyamatosan fejlődik, mivel a képzés keretében az ismeretek gyakorlati adaptációja azonnal megtörténik. A résztvevő miközben fejleszti személyes kompetenciáit, segítséget és visszajelzést kap működésének fejlesztéséhez és új üzleti kapcsolatokra tehet szert.
Egy vállalkozás számára 6 hónapos fejlesztési folyamat milliós nagyságrendű tételt jelentene, ám ebben az esetben ez az összeg a vállalkozó zsebében marad, sőt a fejlesztések eredményeként gazdaságilag is hatékonyabban működik a vállalkozás, és kiegyensúlyozottabb a vállalkozó. A képzésben érintett témakörök:
Alkalmazott módszertani eszközök:
A Videoton és Pannonjob által kidolgozott új képzések kiterjednek a HR szakmai továbbképzésre, a vállalkozói képzésekre, a vezetésfejlesztési programra és a szolgáltatóipari képzésekre egyaránt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?