Új kommunikációs vezető a Coca-Cola Magyarországnál
Szeptember elsejétől Pellion Ágnes tölti be az atlantai világcég hazai leányvállalatának, a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft.-nek közkapcsolati és kommunikációs vezetői pozícióját. Az EY-tól érkező szakember Andok Ágnest váltja, aki júliustól régiós feladatokat lát el az üdítőipari vállalatnál.
A Kaposvári Egyetem főiskolai karának kommunikáció és francia szakán végzett szakember 2002 és 2007 között már dolgozott a vállalatnál. Ebben az időszakban kommunikációs munkatársként jelentős szerepe volt olyan nagyszabású és sikeres projektek létrehozásában, mint a Testébresztő program vagy a Coca-Cola Beach House, későbbi nevén Coke Club, továbbá számos márkához kapcsolódó kampány megvalósításában vett részt. Most az EY pénzügyi tanácsadó cég marketing- és kommunikációs vezetői székéből tért vissza a Coca-Cola-hoz. Az EY-nál többek között a vállalati reputációépítésért, valamint az egyes szolgáltatási ágak teljes körű PR- és márkakommunikációs tevékenységéért felelt. A CSR feladatokon kívül hozzá tartozott még az Év Üzletembere program megvalósítása, illetve tagja volt a nemzetközi szervezőcsapatnak is.
A Coca-Cola kommunikációs vezetőjeként folytatott munkáját közvetlenül a hazai leányvállalat ügyvezetője alá rendelve végzi majd. A Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. továbbra is összehangolt kommunikációs és közkapcsolati tevékenységet folytat a termékeket palackozó és értékesítő Coca-Cola HBC Magyarország Kft.-vel.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Így hat a mesterséges intelligencia a tárgyalásokra 2 hete
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Rangos elismerés: Dr. Teszárné Dr. Nagy Marianna az Év Női Menedzsere 3 hete
- Fordulat a Revolutnál: magyar fióktelep és hazai bankszámla jön 3 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 1 hónapja
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 1 hónapja
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?