kapubanner for mobile

Új marketingvezető a T-Systems Magyarországnál

2012. augusztus 6-ától Bánhegyi Zsófia látja el a T-Systems Magyarország Zrt. marketingvezetői pozícióját.

Bánhegyi Zsófia a Budapesti Közgazdaságtudomány Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen jogi szakokleveles közgazdász képesítést, illetve tanulmányokat folytatott a London School of Economics egyetemen.

Szakmai pályafutását a Nestlé Magyarországnál kezdte marketingkommunikációs és termékmenedzsment területen, majd a KLM Holland Királyi Légitársaság közép-kelet európai központjában dolgozott regionális marketing és Customer Relationship Management (CRM) feladatokat ellátva közép-európai termékmenedzserként, majd Közép-Kelet Európáért felelős loyalty menedzserként. Ezt követően csatlakozott a Heti Válasz Kiadóhoz, ahol lapigazgató-helyettesként felügyelte a terjesztési, marketing, hirdetés-, és konferenciaszervezési területek felépítését és működését. 2010 júniusától a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs vezetői pozícióját töltötte be, ezt követően az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszterek kabinetének tagjaként irányította a kapcsolódó hazai és nemzetközi kommunikációs tevékenységet.

A T-Systems Magyarország Zrt. új marketing vezetőjeként feladata a cég marketingkommunikációs tevékenységének irányítása. A hazai és multinacionális vállalati, illetve a közigazgatási szektorban szerzett szakmai tapasztalatait eredményesen hasznosíthatja a leányvállalatok egyesítésével létrejövő, teljes körű termékportfóliót nyújtó infokommunikációs (ICT) szolgáltató működésének támogatásában.

Sümegi Zsuzsanna, a pozíciót eddig betöltő vezető távozik a cégtől.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek