Új munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár áll munkába
Cseresnyés Péter a munkaerőpiacért és képzésért, Lepsényi István pedig a gazdaságszabályozásért felel a jövőben. Az adóügyeket Tállai András irányítja majd, miniszterhelyettesi rangban.
Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár posztját Lepsényi István töltheti be november 1-jétől.
Tállai Andrásnak megmarad a parlamenti államtitkári posztja és emellett miniszterhelyettesként felügyeli az adóügyeket, a Nemzetgazdasági Minisztériumon (NGM) belül létrejövő önálló adóügyi államtitkárság vezetőjeként.
A jelöltek szakmai múltja
A tárca vezetője Hornung Ágnest javasolja az NGM pénzügypolitikáért felelős államtitkárának Orbán Gábor július végén megüresedett posztjára. A jogi és közgazdászi végzettséggel is rendelkező Hornung Ágnes 2013-tól 2015-ig Magyarország Európai Unió melletti állandó képviseletének pénzügyi tanácsosa, a Gazdasági és Pénzügyi (ECOFIN) csoport vezetője volt. Korábban ugyanitt az adóügyi attasé posztot töltötte be, 2012 előtt pedig egy nemzetközi adótanácsadó cégnél dolgozott.
Cseresnyés Péter 2002 óta tagja az Országgyűlésnek. Nagykanizsa alpolgármestere volt 2006-2010 között, majd 2010-től 2014-ig a város polgármestere. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának tagja 2014-től.
Lepsényi István gazdasági mérnök, okleveles gépészmérnök, 1990-től 1995-ig az Autokonszern Rt. elnök-vezérigazgatója, 1991 és 1994 között a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgatója volt. Ezt követően 2015-ig, több mint húsz éven át a Knorr-Bremse Fékrendszer Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozott.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Glosternél 2 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 1 hónapja
- Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt.-nél 2 hónapja
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 2 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hónapja
- Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V. 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hónapja
- Új ügyvezető kinevezésével erősít a Trans-Sped 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?