Új ügyvezető a Stadler Trains Magyarországnál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHomolya Róbert váltja Dunai Zoltánt az ügyvezetői poszton.
A Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezetője lesz Homolya Róbert, a MÁV-Volán volt elnök-vezérigazgatója - közölte a Stadler Trains Magyarország csütörtökön az MTI-vel. Az új vállalatvezető október 1-jével veszi át az ügyvezetői feladatokat elődjétől, Dunai Zoltántól. Elsődleges feladata a cégcsoport közép- és hosszú távú értékesítési stratégiájának kidolgozása, végrehajtása, illetve a folyamatban levő projektek támogatása - írták.
Utódja a közlemény szerint széleskörű ismeretekkel rendelkezik közlekedésfejlesztési területen. Homolya Róbert 2017-ben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkáraként, 2018-tól a Magyar Államvasutak Zrt. elnök-vezérigazgatójaként, illetve a hazai vasúti ágazati szereplőket összefogó Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnökeként dolgozott, emellett alelnökként tevékenykedett az Európai Vasútegyletnél (Community of European Railway and Infrastructure Companies, CER). Homolya Róbert a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) korábbi közleménye szerint június 15-i hatállyal távozott a MÁV-Volán Csoporttól.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?