Új üzletágvezetőt nevezett ki az AAM
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMester Sándor az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-nél folytatja karrierjét, ahol az EU üzletágat vezeti. Az üzletember által irányított terület feladata, hogy a tanácsadó cég munkatársainak széleskörű tudását, ismereteit és tapasztalatait az Európai Unió által támogatott országfejlesztő projektek megvalósításában kamatoztassa.
A belgiumi küldetést megelőzően a Scala Magyarország ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Az informatikai ipar egyik közismert személyiségévé az IDG Magyarországnál vált, ahol tízéves működése alatt főszerkesztőként jegyezte előbb a Mikrovilágot, majd Computerworld informatikai hetilapot és a PC World havilapot is.
Mester Sándor aktív részese volt az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) megalakításának. Mester Sándor kezdeményezte az idén tizedik születésnapját ünneplő Magyar Vezető Informatikusok Szövetségének (VISZ) megalapítását és a szervezet létrejöttekor betöltötte a társelnöki posztot.
Mester Sándor 2004 óta a VISZ tiszteletbeli tagja.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?