Közel 30 ezren dolgoztak az idei Nyári Diákmunka Programban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA július-augusztusban futó Nyári Diákmunka Programban mintegy 30 ezer fiatal állt munkába. A program népszerűségét az is jól mutatja, hogy több mint 4600 munkáltató közel 5 milliárd forint támogatást vett igénybe a fiatalok foglalkoztatására - összegezte kedden kiadott közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Hangsúlyozta: a munkaalapú társadalom kiépítéséhez 2013 óta a Nyári Diákmunka Program is hozzájárul, amely elősegíti a fiatalok munkaerőpiacra lépését, erősíti munkaszocializációjukat, és a diákok akár szakmai gyakorlatukat is teljesíthetik a program keretében.
A programba nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező 16-25 év közötti diákok jelentkezhettek.
A támogatásokat önkormányzatok továbbá egyházi jogi személyek, valamint a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban és erdőgazdálkodásban működő vállalkozások hívhatták le - emlékeztetett az államtitkár.
Beszámolt arról, hogy a legtöbb kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém és Baranya vármegyékből érkezett be.
A diákok több mint 80 százalékát az önkormányzati pillérben foglalkoztatták, emellett jelentős volt az igény a turizmus, vendéglátás területén is, ahol közel 5 ezren dolgoztak.
A mezőgazdaság területén közel 600 diák foglalkoztatása valósult meg, de az erdőgazdálkodás területén is mintegy 80 diák dolgozott.
A legnépszerűbb munkakörök az egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású, a takarító és kisegítő, a hivatalsegéd kézbesítő, valamint a konyhai kisegítő volt - összegezte Czomba Sándor.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?