kapubanner for mobile

Új vezérigazgató a PortfoLion élén

2014. október 1-jei hatállyal Molnár Andrást nevezte ki az OTP Bank a PortfoLion Kockázati Tőkealap Zrt. vezérigazgatójának. A komoly hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember az indulás óta tagja az ország vezető kockázati alapkezelőjének.

2014. október 1-jétől Molnár András (35) látja el a PortfoLion Kockázati Tőkealap Zrt. vezérigazgatói feladatait. A jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember New York-ban és Budapesten végezte közgazdász tanulmányait. A startup világgal 2003-ban került kapcsolatba, amikor az információ-biztonság területén hazánkban piacvezető Kürt Zrt. nemzetközi üzletfejlesztési igazgatójaként a cég külföldi terjeszkedéséért felelt, majd ügyvezetői beosztásban a KÜRT Egyesült Államokban alapított vegyesvállalatát vezette. 2007 és 2009 között a virginiai McLean Capital kockázati tőkebefektető cég befektetési menedzsereként dolgozott.

A hazai kockázati tőkevilágba 2010-ben tért vissza: ekkor a Magyarország első angyal-befektetői kockázati tőkealapját kezelő Day One Capital megalapításában és első alapjának felállításában vett részt. Még ugyanebben az évben kinevezték az OTP tulajdonában lévő PortfoLion Kockázati Tőkealap Zrt. befektetési igazgatójának, majd 2013-ban vezérigazgató-helyettesi pozícióba léptették elő.

„A kinevezéssel a már korábban megkezdett sokrétű munkánkat szeretném folytatni. A PortfoLion diverzifikált tőkeportfóliójának köszönhetően óriási potenciállal bír a magyar startup piacon: mind a magvető, növekedési és nagyobb private equity finanszírozások területén ott vagyunk az élbolyban – az elkövetkezendő időszak legnagyobb feladata az lesz, hogy ebből a sokszínűségből még nagyobb versenyelőnyt kovácsoljunk, és megjelenjünk befektetőként a nemzetközi piacokon is” – mondta el Molnár.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek