Új operatív vezető a 4iG-nél
Az igazgatósági tagként Linczényi Aladint a vállalatcsoport holdingba szervezéséért és az ezzel kapcsolatos vállalati stratégia végrehajtásáért felelős vezérigazgató helyettesnek nevezték ki.
"A 4iG Nyrt. korábbi bejelentéseinek megfelelően megkezdi a stratégiai fókuszterületeihez illeszkedő holdingstruktúra kialakítását, melynek alapját három nagy szervezeti egység képezi majd: az informatika, a telekommunikáció és a távközlési infrastruktúra, valamint az űripar" - olvasható a 4iG sajtóközleményében.
A cégcsoport úgy határozott, hogy a terület és a folyamatok irányítását önálló vezetőre bízza. A döntésnek megfelelően vezérigazgató-helyettesként a jövőben Linczényi Aladin igazgatósági tag felel a holdingszervezet kialakításáért és a fejlődési stratégia végrehajtásáért. A cégcsoport vezetésébe most érkező Tápai Tamás általános vezérigazgató-helyettesként pedig a 4iG IT szervezeti egységének napi operatív irányítását végzi majd.
"A csoport globális építkezésében és átalakításában Linczényi Aladin támogatja majd az igazgatóság munkáját, akivel hosszú évek óta dolgozom együtt stratégiai vállalatirányítási területeken. Ezzel párhuzamosan az informatikai érdekeltségeink integrálását, illetve napi szakmai irányítását a területen jelentős tapasztalatokkal rendelkező Tápai Tamásra bízzuk” – mondta Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
