kapubanner for mobile

Új vezetője van az Apeh nyugat-dunántúli egységének

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Varga Lászlóné, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Apeh) korábbi elnökhelyettese látja el a Nyugat-dunántúli Regionális Főigazgatóság vezetői tisztségét október 1-jétől, győri székhellyel - közölték a szervezeti átalakítás részleteit ismertető sajtótájékoztatón hétfőn Győrött, a Magyar Nemzet cikke szerint.

A most létrehozott Győr-Moson-Sopron megyei igazgatóság vezetésére Horváth Szabolcs kapott megbízást.

Varga Lászlóné ezúttal regionális főigazgatóként tért vissza Győrbe. A szakember ugyanis korábban az APEH Győr megyei igazgatója volt, és ebből a pozíciójából került az országos szervezet elnökhelyettesi tisztségébe.

A főigazgató a sajtótájékoztatón elmondta: az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal október 1-jétől háromszintű szervezetként működik. Az elvi irányítás a hivatal központjában történik, a szakmai koordináció, a hatósági tevékenység, az adóbevétel tervezése és a másodfokú ügyek intézése regionális szintre kerül.

Az átszervezéssel letisztultabb profil alakul ki, a felelősségi viszonyok egyértelműbbek lesznek, a vezetési szintek elkülönülnek - mutatott rá a főigazgató.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek