Újabb 650 munkahelyet hoz létre az autóalkatrész-gyártó
Stratégiai megállapodást írt alá a kormány a svájci Rehau-Automotive vállalatcsoporttal, ennek keretében 7,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a cég második gyártóüzemének létrehozásához - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Újhartyánban.
Az Újhartyánban felépülő autóalkatrész-gyártó üzem alapkőletételéli ünnepségén Szijjártó Péter elmondta, hogy a cég 40 milliárd forintos magyarországi beruházásával csúcstechnológiás gyártási technológiával állít elő műanyag gépjármű lökhárítókat, és 652 új munkahelyet létesít.
Hozzátette, stratégiai megállapodást a kormány csak olyan cégekkel köt, amelyek tevékenysége kimutatható a magyar nemzetgazdaság szempontjából. Eddig 78 vállalattal írt alá a kormány stratégiai együttműködési megállapodást - fűzte hozzá a miniszter.
Szijjártó Péter beszélt arról, hogy a kormány 78 stratégiai partner vállalata 175 ezer embernek ad munkát és a cégek beszállítói hányadukat 4 százalékkal növelték, ami euró tízmilliókban mérhető bevételnövekedést jelentett a magyar kis- és középvállalatoknak. Hozzátette, hogy ezek a vállalatok a termelési értékük tekintetében 70 százalékos exportaránnyal rendelkeznek, ami azt jelenti, hogy Magyarország külső gazdasági sikeréhez nagymértékben hozzájárulnak.
Markus Grundmann, a Rehau-Automotive Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy cégük családi kézben lévő vállalkozás, amely az elmúlt évek sikerei révén ma már nemzetközi vállalat, 20 ezer munkavállalóval. Hozzátette, hogy cégük már régen jelen van Magyarországon, még 1993-ban egy kis iroda megnyitásával kezdték, amelyik az építési vállalatoknak nyújtott különböző megoldásokat, majd 2005-ben egy logisztikai központot hoztak létre Győrben, amit 2013-ban a saját üzemük felépítése követett. A vezérigazgató beszélt arról, hogy jelenleg több mint 400 ember dolgozik a Rehau autóipari részlegénél Magyarországon és hétezren világszerte. Az újhartyáni gyáregységről azt mondta, hogy körülbelül 150 millió eurót fognak itt befektetni egy 63 000 négyzetméteres épületbe és a hozzátartozó 400 000 négyzetméteres területbe. Ez lesz a vállalat autóipari hálózatának legmodernebb gyára - fűzte hozzá Markus Grundmann.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?