kapubanner for mobile

Újabb lépést tettek a minimálbér bevezetése felé a németek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Németország újabb lépést tett az általános minimálbér bevezetése felé, a berlini kabinet kedden rendeletet fogadott el a munkaerő-kölcsönző cégek alkalmazásában álló mintegy 900 ezer munkavállalónak fizetendő minimális órabérről, így januártól már összesen 4 millióan dolgoznak a törvénnyel garantált minimálbér intézményéhez hasonló konstrukció védelmében.

images

A kormány rendeletbe foglalta a munkaügyi minisztérium javaslatát, amely szerint a munkaerő-kölcsönző cégek a munkaadói és munkavállalói szervezetek megállapodása alapján 2012 januárjától az ország nyugati felében legkevesebb 7,89 eurós órabért, keleten - az egykori NDK területén - pedig 7,01 euró órabért kötelesek fizetni az alkalmazottaknak.

Németországban nincsen törvénnyel szabályozott, általános érvényű minimálbér, van viszont a kedden besorolt újabb szektorral együtt összesen 11 olyan ágazat, illetve foglalkozás, amelyeknél a munkavállalói és munkaadói szervezetek által kidolgozott bértarifa-szerződéseket valamennyi munkaadó köteles alkalmazni, így a külföldi székhelyű cégek és azok a vállalkozások is, amelyek nem vettek részt a szerződés kialakításában.

A munkaerő-kölcsönzés területén elsősorban az indokolta a kötelező órabér minimum bevezetését, hogy számos munkaadó igyekezett a saját alkalmazotti állományát lecserélni a könnyebben elbocsátható és alacsonyabb költségű kölcsönzött munkaerőre. A kormányzat hosszabb távú célja az, hogy kiegyenlítődjenek a kölcsönzött és az állandó alkalmazásban álló munkavállalók közti bérkülönbségek, Ursula von der Leyen munkaügyi miniszter kedden sürgette is az érdekképviseleteket, hogy állapodjanak meg ez ügyben.

A kötelező minimális órabér bevezetése melletti másik fő érv a munkavállalói szervezetek aggodalma volt a kelet-európai bevándorlóktól - mutatnak rá megfigyelők. A májusban végrehajtott munkaerő-piaci nyitással összefüggésben az a félelem élt a német érdekképviseletekben, hogy a közép-kelet-európai uniós tagországokból érkező munkavállalók letörik a béreket, akár óránkénti 5 eurós fizetésért is elszegődnek olyan munkára, amelyet német munkavállaló legkevesebb 7 euróért végezne el.

A minimálbér ügyében az ellenzéki szociáldemokrata párt és a szakszervezetek egyaránt a gazdaság egészben kötelező, 8,50 eurós minimál órabér bevezetését sürgetik. A kormányzó kereszténydemokraták megosztottak a kérdésben, novemberi kongresszusukon pedig kompromisszumos javaslatot fogadtak el, amely szerint alsó bérhatárt szükséges rögzíteni mindazon szektorok, foglalkozások esetében, amelyeknél hiányzik az érdekképviseletek által kidolgozott bértarifa-szerződés. A terv megvalósításának konkrét lépéseit még nem dolgozták ki, megfigyelők szerint azonban várhatóan ez a megoldás is az általános érvényű minimálbér intézményének bevezetése felé mozdíthatja el Németországot.

A munkaerő-kölcsönző cégeknél alkalmazásban álló munkavállalókkal együtt összesen 4 millióan dolgoznak olyan ágazatokban, amelyeknél van kötelező minimális órabér. Ez a teljes munkavállalói állomány nagyjából 10 százaléka.



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek