Újabb magyar ügyvezető a kecskeméti Mercedes vezetésében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKovács Tamás a második magyar, aki bekerült a kecskeméti autógyár ügyvezetői testületébe. A műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgató lett a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, közölte a cég.
Kovács Tamás a második magyar, akit az a megtiszteltetés ért, hogy bekerült a kecskeméti gyár öttagú ügyvezetői testületébe. A Mercedes-Benznél a gyártástechnológiáért, a gyárbiztonságért, a munkavédelemért és a környezetvédelemért felelős ügyvezetőként számítanak a tudására.
2011-ben csatlakozott a vállalathoz minőségirányítási területen, majd a karosszériaüzemben volt vezető. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár másik magyar ügyvezetője Ács László HR-igazgató, aki több éve a személyügyi területért felelős ügyvezető igazgatóként tevékenykedik.
„Hosszú távú tervekkel és pozitívan tekintek a jövőbe vállalatunkat illetően. Kiváló csapattal, kimagasló tudású kollégákkal rendelkezik cégünk, ezért is szerepel céljaim között kiemelt helyen, ezen stabil és összetartó csapat további motiválása. Célkitűzésem, hogy magyar vezetőként lokális piaci ismereteimmel jelentős mértékben hozzá tudjak járulni vállalatunk stratégiájának helyi megvalósításához” – nyilatkozta Kovács Tamás.
A szakember Kecskeméten született, tanulmányait is itt folytatta, és jelenleg is itt él családjával. Gépésztechnikusi képesítését is a városban szerezte, majd gépészmérnökként és minőségirányítási szakmérnökként szerzett diplomát a Kecskeméti Főiskolán, valamint a BME-n elvégezte a környezetvédelmi szakmérnök szakot is.
A Mercedes-Benz előtt a HILTI gépgyártónál töltött be minőségirányítási, környezet- és munkavédelmi területeken különböző feladatköröket 15 éven keresztül; és ebből a vállalatcsoporton belül két évet Liechtensteinben dolgozott.
Kovács Tamás, aki rajong az autókért, a kecskeméti gyárépítés első hírei óta titkon mindig érezte, hogy egyszer ennek a prémium autómárkának fog dolgozni. 2011-ben vezető pozíciót kapott a minőségirányításban, a környezetvédelmi osztályon. 2014-ben a CLA bevezetését követően a karosszériaüzemben lett osztályvezetője egy 400 főből álló csapatnak.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetését 5 ügyvezető igazgató alkotja: Christian Wolff, CEO/ gyárigazgató, Ekkehard Philipp, CFO/ pénzügyi igazgató, Ács László, HR-igazgató, Kovács Tamás, műszaki igazgató és Marco Zwick, az összeszerelő üzem igazgatója.
2011-ben csatlakozott a vállalathoz minőségirányítási területen, majd a karosszériaüzemben volt vezető. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár másik magyar ügyvezetője Ács László HR-igazgató, aki több éve a személyügyi területért felelős ügyvezető igazgatóként tevékenykedik.
„Hosszú távú tervekkel és pozitívan tekintek a jövőbe vállalatunkat illetően. Kiváló csapattal, kimagasló tudású kollégákkal rendelkezik cégünk, ezért is szerepel céljaim között kiemelt helyen, ezen stabil és összetartó csapat további motiválása. Célkitűzésem, hogy magyar vezetőként lokális piaci ismereteimmel jelentős mértékben hozzá tudjak járulni vállalatunk stratégiájának helyi megvalósításához” – nyilatkozta Kovács Tamás.A szakember Kecskeméten született, tanulmányait is itt folytatta, és jelenleg is itt él családjával. Gépésztechnikusi képesítését is a városban szerezte, majd gépészmérnökként és minőségirányítási szakmérnökként szerzett diplomát a Kecskeméti Főiskolán, valamint a BME-n elvégezte a környezetvédelmi szakmérnök szakot is.
A Mercedes-Benz előtt a HILTI gépgyártónál töltött be minőségirányítási, környezet- és munkavédelmi területeken különböző feladatköröket 15 éven keresztül; és ebből a vállalatcsoporton belül két évet Liechtensteinben dolgozott.
Kovács Tamás, aki rajong az autókért, a kecskeméti gyárépítés első hírei óta titkon mindig érezte, hogy egyszer ennek a prémium autómárkának fog dolgozni. 2011-ben vezető pozíciót kapott a minőségirányításban, a környezetvédelmi osztályon. 2014-ben a CLA bevezetését követően a karosszériaüzemben lett osztályvezetője egy 400 főből álló csapatnak.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetését 5 ügyvezető igazgató alkotja: Christian Wolff, CEO/ gyárigazgató, Ekkehard Philipp, CFO/ pénzügyi igazgató, Ács László, HR-igazgató, Kovács Tamás, műszaki igazgató és Marco Zwick, az összeszerelő üzem igazgatója.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?