Újabb pályázatot ír ki a kormány a béremeléshez

Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak márciustól azok a cégek, amelyeknek gondot okot az öt százalékos béremelés végrehajtása. A 21 milliárd forintos keretből várhatóan 450-700 ezer munkavállaló béremeléséhez járulnak hozzá a költségvetésből - számol be a Világgazdaság.

Pályázatot írnak ki azon munkaadók számára, akik még öt százalékkal sem tudnak hozzájárulni a dolgozóik bérkompenzációjához. A felhívások február végén, március elején jelennek meg, és a tervek szerint 21 milliárd forint forrást fednek le.

Mint azt Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára elmondta, ez az összeg legalább 450 ezer, de akár 700 ezer, minimálbéren vagy garantált bérminimumon foglalkoztatott munkavállaló bérének rendezéséhez nyújt segítséget. A munkaadóknak öt helyett 2-3 százalékot kell vállalniuk a béremelésből.

A pályázónak vállalnia kell, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést minden munkavállalójánál végrehajtja, valamint azt, hogy 2012-ben legalább megtartja - vagyis nem csökkenti - dolgozóinak létszámát.

Világgazdaság
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni

Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk

Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve?

A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk

Negyven éve dolgozik ugyanazon a munkahelyen ez a magyar férfi

Öcsi bácsi 1986-ban kezdett el dolgozni a jelenlegi munkahelyén főállású autószerelőként, és a családi vállalkozás minden fontos mérföldkövénél ott volt. Teljes cikk