Újabb prémium-botrány a láthatáron
A közelmúltban 3 milliárd eurós állami tőkeinjekcióban részesült francia Crédit Agricole bank egyik leányvállalata összesen 51 millió eurónyi jutalmat tervez szétosztani vezetőinek, miközben 75 munkahely felszámolását tervezi Európában, adta hírül szerdán a Libération című francia napilap.
"Ami felháborít az ügyben, az az, hogy a Crédit Agricole elnök-vezérigazgatója (Georges Pauget) lemondott tavalyi prémiumáról, miután az állam segítséget nyújtott a pénzintézetnek. A példamutatás mindenkire vonatkozik, még a leányvállalatokra is" - mondta a hírre reagálva az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjújában Xavier Bertrand, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) főtitkára. "Jobb, ha nem veszik fel a jutalmakat. A siker jutalmazása része az értékeknek, de szó sem lehet a kudarc megjutalmazásáról. (...) A közpénzt nem lehet a magánszektorbeli jutalmak finanszírozására költeni, az adófizetők pénze a pénzintézetek megmentésére szolgál a csődhelyzetben, és nem egyesek jutalmának kifizetésére" - tette hozzá a pártvezető.
Az újság értesülése szerint a Cheuvreux értékforgalmazó vezetősége egyszerre döntött a jutalmak kiosztásáról 51 millió eurós értékben (tavaly 82 millió eurós értékben fizettek ki prémiumokat) és egy 32 milliós átszervezési tervről, amelyben 75 munkahelyet kívánnak felszámolni.
A héten ez a harmadik "prémiumbotrány" Franciaországban. Kedden szintén a Libération hozta nyilvánosságra, hogy a világ egyik legnagyobb autóalkatrész-gyártója, a tavalyi évet 207 millió eurós veszteséggel záró és szintén állami tőkeinjekcióban részesült Valeo leköszönő elnök-vezérigazgatójának 3,2 millió eurós végkielégítést tervez kifizetni a cég igazgatótanácsa. A kormány tagjai és a nagyvállalkozók szövetségének (Medef) elnöke is felszólították a vezetőt, hogy mondjon le az összegről.
A Valeo-botrány néhány nappal azután robbant ki, hogy a szintén állami - 1,7 milliárd eurós - mentőövben részesült Société Générale bank vezetői több tízezer részvényopcióhoz jutottak. A felháborodást követően a bankvezetők végül lemondtak előnyös árú részvényvásárlási elsőbbségükről.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?