Újfajta adóvizsgálatok jöhetnek
Több fronton is komoly támadásokat indított az adóhatóság a fiktív, illetve nem tisztességes szándékkal alapított cégek ellen, de a megszűnő és átalakuló társaságok sem maradhatnak ki a szórásból - olvasható a Napi Gazdaságban.
A NAV tájékoztatása szerint gyakori a kiterjedt, olykor egymásba érő céghálózatok előfordulása, és a székhelyszolgáltatás igénybevétele, ami gyakran a cég elérhetőségének megnehezítését szolgálja.
Ha az adott társasághoz olyan cégek, magánszemélyek köthetők, akik korábbi tevékenységük miatt gyanúsak lehetnek, legfeljebb egy évre fokozott adóhatósági felügyelet alá kerülhet. Ez gyakorított áfabevallást és kitüntetett figyelmet jelent.
Általánosságban az újonnan alakult cégeket is vizsgálja a hatóság, eddig az új cégek ötödét ellenőrizték rutinjelleggel, ez az idén jelentősen csökkent, már csak az új társaságok tizede számíthat vizsgálatra.
A megszűnő és átalakuló társaságok sem maradhatnak ki a szórásból. Záró ellenőrzést 2010-ben 33,5 ezer darabot, 2011-ben 29,1 ezer darabot, az idén pedig 16,4 ezer darabot végzett az adóhatóság. Az ellenőrzések egyre kisebb arányban, de azért jelentős számban megállapítással zárulnak: 2010-ben 46 százalék, 2011-ben 43, az idén pedig 39 százalék volt ez az arány. A megállapított nettó adókülönbözet összege 2010-ben 144, 2011-ben 83, 2012-ben pedig 42 milliárd forint volt.
Napi Gazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Futárcégek és nagy forgalmat alkalmazott nélkül bonyolítók - őket figyeli kiemelten a NAV 2026-ban 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől 3 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év első munkanapjain 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év legvégén és 2026 elején 4 hónapja
- Elindult a NAV karácsonyi ellenőrzéssorozata - ezt figyelik majd a revizorok 5 hónapja
- Ezeken a helyszíneken kell számítani az adóellenőrökre november elején 6 hónapja
- Országos razziába kezd a NAV halloween és a mindenszentek idején 6 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV október közepétől 6 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV október elején 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?