Újra számolhatjuk a nyugdíjunkat - frissítették a kalkulátort
Ismét elérhető a PSZÁF honlapján az Egyéni Nyugdíjszámító Program, amelyben a jogszabályváltozások mellett a 2010-től érvényes makrogazdasági pálya, valamint a magánnyugdíjpénztári járadékok számításánál használt, 2060-ig előrebecsült halandósági táblák értékeit is aktualizálták.
A program elsődleges célja, hogy tájékoztatást nyújtson a tisztán társadalombiztosítási, valamint a vegyes nyugdíjrendszerben várható nyugdíjkilátásokról az érdeklődők, elsősorban a magánnyugdíjpénztári tagok számára. A tájékoztatáshoz a program a társadalombiztosítási és a vegyes nyugdíjrendszerből várható nyugdíj, valamint az aktív kor várható utolsó (nettó) keresete egymáshoz viszonyított arányának - az úgynevezett jövedelempótlási rátának - a várható nagyságrendjét mutatja be.
A használat során lehetőség van arra, hogy a magánnyugdíjpénztári járadék várható, becsült összegének számítását a program a felhasználó pénztártag saját egyéni számlájának utolsó ismert egyenlege alapján végezze el. A tájékoztatóban hangsúlyozzák: a program által kiszámolt, a jövedelempótlási ráták képzéséhez felhasznált kereset- és nyugdíjösszegek hozzávetőleges becslések, a program által becsült nyugdíjjáradékok értékei a számítások során figyelembe vett feltételek és paraméterek megváltozása esetén jelentősen eltérhetnek az előrejelzett értékektől.
Népszabadság/MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon