kapubanner for mobile

Uniós munkafelügyeleti vezetők ellenőrizték Magyarországot

Uniós munkafelügyeleti vezetők látogattak Fejér megyébe. Magyarországon hat megyében, illetve a fővárosban vettek részt átfogó ellenőrzésen. Tapasztalataikról elégedetten nyilatkoztak - közli az OrientPress Hírügynökség.

A Munkafelügyeleti Vezetők Bizottságát (SLIC) 1995-ben hozták létre azzal a céllal, hogy véleményt nyilvánítson az Európai Bizottságnak – akár a Bizottság kérésére, akár saját kezdeményezésből – a munkahelyi egészségre és biztonságra vonatkozó közösségi előírások hatósági felügyeletével kapcsolatban felmerülő problémákról. A Bizottság minden évben 2-3 európai uniós tagállamban ellenőrzi a munkavédelmi felügyeletet ellátó hatóságot és annak tevékenységét. A SLIC idén Magyarországot is ellenőrzés alá vonta.

A munkaprogramjukban többek között átfogó munkavédelmi ellenőrzés, balesetvizsgálat, foglalkozási megbetegedés és panasz kivizsgálás, tervezett ellenőrzés, valamint utóellenőrzés is szerepelt. Ennek keretében vizsgálták a szakmai irányítási tevékenységet és a felügyelők helyszíni ellenőrzési tevékenységét is. A SLIC megvizsgálta azt is, hogy az adott ország munkavédelmi felügyeleti rendszere a legutóbb lefolytatott vizsgálat óta milyen változásokon ment keresztül, a SLIC által tett ajánlások és megállapítások vonatkozásában milyen lépések történtek.

OrientPress Hírügynökség
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek