kapubanner for mobile

Uniós szinten kellene támogatni a romákat

Átfogó uniós alapot kellene létrehozni a romák támogatására, mondta Kóczé Angéla szociológus, hangsúlyozva, az EU készülő roma keretstratégiájában foglalkozni kell a többségi társadalom előítéleteivel.

images

A szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa szerint bár az is jó megoldás lehet, hogy koordinálják a romákat támogató, már meglévő uniós alapokat, sokkal egyszerűbb lenne, ha erre egy átfogó alapot hoznának létre a tagállamok.

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) szerint a legelmaradottabb, legnehezebb helyzetben lévő térségeket támogatnák. Ezzel a módszerrel nem csak a romákat segítenék, ami - mint mondta - "társadalmilag sokkal elfogadottabb lehet". Megjegyezte: ugyanakkor az egyes kistérségeken, településeken belül is nagy lehet a szóródás, így előfordulhat, hogy a legrászorulóbbak kimaradnának a segítségből.

Az EU készülő roma keretstratégiájáról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy célzottan kellene támogatni a roma civil szervezeteket is, amelyeknek nehézséget okoz, hogy nem rendelkeznek az uniós pályázatoknál alkalmazott társfinanszírozáshoz megkövetelt önerővel. Úgy fogalmazott: segíteni kellene továbbá a roma elit és középosztály kialakulását is, csak akkor valósulhat meg a romák társadalmi integrációja, ha az arányuknak megfelelő döntéshozó pozíciót töltenek be.

Emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság által kidolgozott EU 2020 stratégiában szerepelnek olyan célok, amelyek a romáknak is segíthetnek: a szegények és az iskolai oktatásból lemorzsolódók számának csökkentése, valamint a foglalkoztatás növelése. A stratégia célja, hogy 25 százalékkal, mintegy 20 millió emberrel kevesebben éljenek mélyszegénységben, és az oktatásból lemorzsolódók aránya a jelenlegi 15 százalékról 10 százalék alá csökkenjen.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk

Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk