Uniós pályázati források nyíltak a kkv-knak
Jelentős pályázati lehetőségek nyíltak meg az Európai Unió kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatain a magyar kis- és középvállalkozások számára (kkv) is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH), a Napi Gazdaság cikke szerint.
Az EU 7. kutatási keretprogramjában a kifejezetten kis- és középvállalkozások javára végzett kutatásokra 2010-ben 204 millió euró a pályázati keret.
Az EU célja támogatni az európai kkv-k innovációs kapacitásának és az új technológiákon alapuló termékek, piacok fejlesztését, segítve őket a kutatás kiszervezésében, a kutatási eredmények jobb kihasználásában és a technológiai know-how megszerzésében.
Az NKTH közlése szerint ugyancsak a 7. kutatási keretprogramban a humán erőforrást előtérbe helyező Emberek Program alprogramja leginkább a kkv-k részvételét támogatja.
Az európai programokban való részvételt segítő magyar pályázati keretösszeg 2007-2010. közötti időszakra 2 milliárd forint, amelyből a 2010. évre rendelkezésre álló forrás 300 millió forint.
Napi Gazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?