kapubanner for mobile

USA: mekkora a valódi munkanélküliség?

A hivatalos adatnál jóval nagyobb a munkanélküliség az Egyesült Államokban, az állástalanok tábora már akkora, mint a múlt század harmincas éveiben, a nagy gazdasági világválság idején volt - írta a The New York Times.

A tekintélyes lap szerint a munkanélküliek táborába tartoznak azok is, akik már feladták a reményt, hogy valaha el tudnak helyezkedni, és nem szerepelnek a nyilvántartási rendszerben, továbbá közéjük tartoznak a részmunkaidőben foglalkoztatottak is, akik teljes állást szeretnének. A szélesebb értelemben vett munkanélküliségi ráta így 17,5 százalék - írta hétvégén a The New York Times.

Októberben a hivatalos adatok szerint 16 millió amerikainak nem volt állása, a munkanélküliség 1983 óta a legmagasabbra, 10,2 százalékra nőtt a szeptemberi 9,8 százalékról. Elemzők 9,9 százalékra számítottak.

A washingtoni munkaügyi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint rekord nagyságra, 5,6 millióra emelkedett a fél éve, vagy annál hosszabb ideje állástalanok száma, és 35,6 százalékra bővült arányuk az összes munkanélküli körében, ami ugyancsak rekord.

Barack Obama elnök szerint "kijózanító jel", hogy a válság enyhülésének dacára 26 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség. Obama pénteken aláírt egy törvényt, amely a munkanélküli segély folyósításának meghosszabbításáról és az első lakásukat vásárlóknak adókedvezményt nyújtó program továbbviteléről rendelkezik. Az új jogszabály ösztönzi a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést - indokolta Obama a döntést.

A munkanélküliség növekedése az Egyesült Államokban elsősorban azért aggasztó probléma, mert fékezi a gazdasági teljesítmény 70 százalékáért "felelős" fogyasztói kiadásokat.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek