kapubanner for mobile

Vádat emeltek egy bírósági gondnok ellen lopás miatt

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy gondnok ellen, aki egy budapesti bíróság informatikai terméből ellopott egy laptopot - írja az MTI.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy a bíróságon dolgozó gondnok 2016 decemberében ügyletesként dolgozott. A szolgálat idején felment az emeleti szinten lévő informatikai terembe, magához vette a bíróság egy, mintegy százezer forint értékű laptopját, és a gondnoki helyiségben a hűtőszekrény mögé rejtette.

A rendőrség a laptopot még azelőtt megtalálta, és lefoglalta, mielőtt a vádlott magával vitte volna.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfit kisebb értékű lopással vádolja, a vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozza.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek