Vajon melyik párt ígér mindenkinek negyven százalékos béremelést?
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) minden ágazatra kiterjedő 40 százalékos béremelést javasol, amelyre a párt szerint az országnak jelenleg meg is van a fedezete.
A JESZ-nek sikerült összeszedni elegendő aláírást, így országos pártlistát állíthat, és 81 egyéni jelöltet indíthat a választásokon, illetve többszáz millió forintos állami támogatásra számíthat. A Makay Zsolt, a JESZ elnöke hétfőn nyilatkozott a Kossuth Rádiónak, egy, az országos listát állító szervezeteket bemutató műsorban.
Legfontosabb céljuknak a 40 százalékos béremelést nevezte, ezt mint mondta, minden szférára kiterjedően végre lehetne hajtani a következő négy évben, ugyanis szerintük Magyarország termel annyi jövedelmet, amennyi fedezné ezt a többletkiadást, jelenleg azonban ez az összeg "kézen-közön eltűnik".
Makay Zsolt céljuk végrehajtása érdekében kiemelt feladatként említette a vállalkozások adóterhének csökkentését, valamint az áfacsalások elleni hatékonyabb fellépést.
Több párt is a foglalkoztatáspolitika felől közelíti meg a kampányt. Az MSZP százezres nettó minimálbérről, a Demorkatikus Koalíció családi adókedvezmény helyett magasabb családi pótlékról, az Együtt-PM pedig 9 hónapig folyósított munkanélküli segélyról beszél.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?