kapubanner for mobile

Vállalkozói klub indul a Szegedi Tudományegyetemen

A gazdasági társaságok működéséről szerezhetnek életszerű tapasztalatokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hallgatói a Vállalkozói klub most induló beszélgetés-sorozatán - közölték a szervezők az MTI-vel.

A klub félévente 4-4 szakmai vitaestet rendez neves, sikeres cégvezetők részvételével, akik saját eredményeiken túl bemutatják a vállalkozóvá válás folyamatát is.

A november 15-én 17 órakor az SZTE Rektori Hivatala épületében szervezett első vitaest házigazdája Dr. Csíkos Péter András, a Gravity Research&Development ügyvezető igazgatója, aki az üzleti tervezés és partnerkapcsolatok kiépítésének gyakorlati tapasztalatairól és buktatóiról tart előadást.

A következő alkalommal, november 22-én Radnai Tamás (korábban a Kész Kft. vezérigazgatója, majd egy közvilágítási LED lámpatestrendszer kifejlesztését végző cég fejlesztési vezetője) előadásában az innovatív ötlettől a termék kifejlesztéséig tartó folyamat során átgondolandó műszaki és gazdasági kérdések komplexitását mutatja be.

November 29-én Dr. Nagy Norbert lesz a klub vendége: ő a tudásintenzív vállalatok létrehozásáról és a szellemi tulajdon védelmének szükségességéről, illetve problémáiról osztja meg a hallgatósággal tapasztalatait.

A félév záró előadását december 6-án Fábián Zsolt, a Factory Creative Studio Kft. ügyvezetője és kreatív igazgatója tartja a vállalatépítés és nemzetközi terjeszkedés témakörében.

A szervezők reményei szerint olyan megújuló programot hoznak létre a Szegedi Tudományegyetemen, amely a "sztorik" szintjétől elrugaszkodva az általános érvényű "jó" és "rossz" gyakorlatok bemutatását is célul tűzi. Emellett a rendezvényen életszerű élményekkel is gazdagodnak majd a jelenlévők, a tematizálás és a vitaestek második felét alkotó szabad beszélgetés pedig új szemléletet alakít majd ki a vállalkozói létformáról. A program uniós támogatással valósul meg.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek