kapubanner for mobile

Vállalkozókonferenciát tartottak Szolnokon

A kis- és középvállalkozások gazdasági szerepéről, támogatásáról, valamint az önfoglalkoztatásról rendezett konferenciát a Széchenyi Programiroda Szolnokon szerdán. A résztvevőknek a legfrissebb uniós támogatási eredményekről Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára tartott tájékoztatót.

A teltházas fórumot házigazdaként megnyitó Szabó István alpolgármester a Szolnokon megvalósult programokat ismertette, kiemelve ezek közül a Kossuth téren, a Jubileum téren és az autóbusz-pályaudvaron megvalósult városképjavító fejlesztéseket.

Hegmanné Nemes Sára előadásában elmondta: a 2010-ben létrejött fejlesztéspolitikai államtitkárság legfontosabb feladata az volt, hogy minden operatív programban a leghatékonyabb és leggyorsabb lehívást tegyék lehetővé, hogy egyetlen forint uniós támogatás se vesszen kárba. Ezért egyebek mellett egyszerűsítették az adminisztrációs terheket és a pályázati eljárásokat - jegyezte meg.

"Ezer milliárd forintot meghaladta a 2012-es évi támogatás, 2013-ban pedig (...) 1500 milliárd forint lesz az, amit (...) az Új Széchenyi Terv kapcsán ki fogunk fizetni" - húzta alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára.

Hegmanné Nemes Sára beszámolt arról is, hogy a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) végrehajtásakor mintegy 368 milliárd forintot biztosítottak a vállalkozások komplex fejlesztésére. Jász-Nagykun-Szolnok megyében a GOP keretében 34 milliárd forintot vittek el a vállalkozók 973 nagy projektben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek