Vállalkozz okosan a Közép-Dunántúlon is
A mikro,- kis- és középvállalkozások, valamint a vállalkozást indítani szándékozók részére indult hétfőtől ingyenes szaktanácsadás a Közép-dunántúli régióban - mondta a regionális munkaügyi központ szakmai főigazgató-helyettese.
A Társadalmi Megújulás Operatív Programja (TÁMOP) keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásában megvalósult Vállalkozz okosan elnevezésű szolgáltatáscsomagban gazdasági,- adó-és társadalombiztosítási tanácsadást vehetnek igénybe a már működő vállalkozások, illetve a vállalkozást alapítani szándékozó álláskeresők - tette hozzá Pákozdi Szabolcs.
A tanácsadást a régió négy nagyvárosában Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Tatabányán és Veszprémben lehet igénybe venni. A program keretében a vállalkozók egyebek között tájékozódhatnak az őket érintő, aktuális pályázatokról, a vállalkozásokkal kapcsolatos aktuális jogszabályokról, s azok változásáról, továbbá segítséget kaphatnak a pénzügyi, üzleti tervük elkészítéséhez.
A jövendő vállalkozók pedig a cégalapítással, a vállalkozás indításával kapcsolatos tennivalókról kérhetik ki a szolgáltatást nyújtó régiós tanácsadó véleményét.
A szolgáltatáscsomag az év második felében munkajogi, cégjogi tanácsadással bővül, a harmadik negyedévben pedig az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapjához kapcsolódva egy internetes portál is indul.
A becslések szerint várhatóan 4-5 ezer vállalkozás veszi majd igénybe az ingyenes szolgáltatást.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek