Valószínűleg a Roszatom cége tervezi a két új blokkot Pakson
A Roszatom nagy valószínűséggel a szentpétervári Atomenyergoprojektet bízza meg a paksi erőmű két új blokkjának tervezésével - mondta el Nagy Sándor, az MVM Paks II. Zrt. vezérigazgatója a moszkvai Atomexpón hétfőn.
Nagy Sándor a moszkvai Atomexpón a magyar újságírókat arról is tájékoztatta, hogy amint megkapják a felhatalmazást, azaz a magyar parlament is jóváhagyja a paksi bővítés finanszírozásáról szóló kormányközi pénzügyi megállapodást, megkezdik a szerződés részleteinek tárgyalását az orosz szállítóval. Ezzel egy időben folytatni kell az egyeztetéseket Brüsszellel is - tette hozzá.
A szakember hozzátette, Magyarországon 30 éve épült utoljára atomreaktor, ez pedig azt jelenti, hogy azok a cégek, amelyek ebben tapasztalatra tettek szert, már nem léteznek, és a szakembergárda sincs meg. Ezért legalább hat év kell ahhoz, hogy elkészüljön a paksi atomerőmű ötös blokkja, és bekapcsolódjon az áramtermelésbe
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Oroszul beszélő munkavállalókat toboroznak ebben a magyar városban 2 hónapja
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 3 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hónapja
- Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás 3 hónapja
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 3 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 3 hónapja
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 5 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Még vizsgálják a Bakonyi Erőműben történt baleset körülményeit 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?