Változás a Magyar Telekom felsővezetésében
Simó György vezérigazgató-helyettesnek, a Magyar Telekom új üzleti területek és üzletfejlesztési üzletága vezetőjének munkaviszonya 2009. március 31-i hatállyal - közös megegyezéssel - megszűnik. Az üzletág vezetésével Pataki Róbert stratégiai igazgatót bízta meg a vállalat Igazgatósága - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Simó György 2006. szeptember 20-tól töltötte be a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként a vezetékes szolgáltatások üzletág vezetői, majd 2008. január 1-től az új üzleti területek és üzletfejlesztési üzletága vezetői pozícióját. 2003-tól a T-Online Magyarország vezérigazgatójaként sikeresen vezényelte le a vállalat helyes pályára állítását, és irányította a Magyar Telekom szélessávú szolgáltatásainak kiterjesztését. A Magyar Telekom Csoporthoz 1998-ban csatlakozott, ahol egyik feladata az [origo], a piacvezető magyar internetes portál létrehozása volt.
A Magyar Telekom vezetői pozíciók betöltése alatt Simó György több sikeres projektet menedzselt, ezek közül kiemelkedő a szélessávú kiterjesztési program, az IPTV szolgáltatás bevezetése, az iWiW közösségi portál akvizíciója és továbbfejlesztése, illetve a később T-Home márkával felváltott T-Online és T-Com integrációja 2007-ben. Munkája elismeréseként Simó György számos szakmai díjban, továbbá a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója elmondta: "Simó György több mint 10 évig dolgozott velünk, ezalatt vezetői munkájával jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Telekom piacvezető internet- és szélessávú szolgáltató legyen, és az újrapozícionálás során távközlési cégből tartalomszolgáltató és médiavállalattá váljon. További pályáján sok sikert kívánok neki!"
Pataki Róbert lett az utód
A Magyar Telekom Igazgatósága Pataki Róbert stratégiai igazgatót bízta meg, hogy jelenlegi feladatainak megtartása mellett az új üzleti területek és üzletfejlesztési üzletága vezetését átvegye. Ezzel egyidejűleg Pataki Róbert a Magyar Telekom Ügyvezető Bizottságának is tagja lesz.
Pataki Róbert 37 éves, a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát. Szakmai tapasztalatait az Accenture-nél és az A.T. Kearney-nél szerezte, ahol közel 10 évig többek között telekommunikációs iparági stratégiai tanácsadással foglalkozott. 2006 szeptemberétől látja el a Magyar Telekom stratégiai igazgatói pozícióját. Kiemelkedő szerepet töltött be a Magyar Telekom új szervezeti struktúrájának, működésének kialakításában, a vállalat átalakítását megalapozó, 2010-ig szóló növekedési stratégia kidolgozásában, és az új üzleti területek és üzletfejlesztési üzletága kialakításában.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?