Változások a Magyar Telekom Csoport felsővezetésében
Új lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettest neveztek ki a Magyar Telekomnál. Ideiglenesen megbízott vezérigazgató irányítja a T-Systems Magyarország Zrt.-t - írja közleményében a Magyar Telekom.
A Magyar Telekom bejelenti, hogy Gyenes András vezérigazgató-helyettes 2017. január 10-i hatállyal távozik a Társaságtól. A Magyar Telekom új lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese 2017. január 11-től Rékasi Tibor, aki egyúttal a T-Systems Magyarország Zrt. újonnan létrehozott Igazgatóságának elnöke lesz. A T-Systems Magyarország Zrt. ideiglenesen megbízott vezérigazgatója 2017. január 11-től Kaszás Zoltán.
Gyenes András 2015 júliusa óta volt a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese. „András a Magyar Telekomnál eltöltött másfél éve alatt sokat tett azért, hogy még nagyobb hangsúlyt helyezzünk az ügyfelek szempontjaira működésünk javításában éppúgy, mint új szolgáltatásaink kialakításakor. A nevéhez fűződik a Magenta 1 integrált kedvezménycsomag sikeres hazai bevezetése is, amely mára már több mint százezer ügyféllel rendelkezik. Sok sikert kívánunk további pályájához” - fogalmazott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.
Rékasi Tibor 2013 októbere óta a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója. 2008 szeptemberében csatlakozott a Magyar Telekom Csoporthoz tartozó leányvállalat IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként. 2012 októberétől 2013. szeptember 30-ig a T-Systems Magyarország Zrt. Értékesítés divízió vezérigazgató-helyettesi pozícióját töltötte be. 2013. október 1-től a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese és a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója.
Kaszás Zoltán 2015. december 1. óta a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgató-helyetteseként az Infokommunikációs megoldások divízióját vezeti. Korábban a Magyar Posta, a Budapest Airport, a MOL Csoport, illetve az OTP Szerbia informatikai vezetője is volt.
A Magyar Telekom Igazgatóságának döntése alapján 2017. január 11-étől a T-Systems Magyarország Zrt-nél háromtagú igazgatóság jön létre, amelynek elnöke Rékasi Tibor lesz.
Magyar Telekom

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?