Változások a nyugdíj körül
Január elsejétől a nyugdíjak és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások összegei öt százalékkal emelkednek, ez összesen több mint hárommillió embert érint - közölte Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) vezetője kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
A nyugdíjakat érintő emelés átlagos összege 3.600 forint - mondta Barát Gábor.
Az 1991. január és 1996. december között megállapított sajátjogú nyugellátások korrekciós emelése átlagosan 4.600 forint. Ez a saját jogú nyugdíjasok negyedét érinti - fűzte hozzá.
Barát Gábor elmondta, az ONYF a fővárosban és a nagyobb városokban január 9-én, más településeken január 14-én adja postára az emelt összegű ellátásokat. A pénzintézeti számlával rendelkezőknek január 11-én utalják a nyugdíjakat. Az öregségi nyugdíj átlagosan 85 ezer forint.
A főigazgatóság minden ügyfelét levélben tájékoztatja az előző évben levonások nélkül folyósított ellátások összegéről, valamint a januári emelésről.
Az ellátások emeléséről az ONYF hivatalból gondoskodik, az érintett nyugdíjas vagy járadékos személynek nem kell külön kérelmet benyújtania.
Január elsejétől megváltoztak az átmeneti járadék, rendszeres szociális járadék és a bányász dolgozók egészségkárosodási járadékának igénybevételére vonatkozó szabályok. Az egészségkárosodást szenvedett személyek számára új társadalombiztosítási nyugellátást vezettek be.
A sajtóanyagban arra is kitértek, hogy január elsejével megszűnt a MÁV Zrt. Nyugdíj Igazgatósága, a nyugdíj-megállapítás és -folyósítás feladatai az ONYF és igazgatási szerveinek feladatkörébe kerültek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?