kapubanner for mobile

Változtathat a sztrájktechnikáján a VDSZSZ

Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) képviselői között a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról a szerdai kollektív munkaügyi vitán. Az egyeztetést január 29-én, csütörtökön folytatják.

images

Sikertelen volt a MÁV és a VDSZSZ szerdai tárgyalása. A VDSZSZ továbbra is követeli, hogy kapjon minden vasutas 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, továbbá 10 százalék kiszervezési pótlékot kér a leányvállalatoknál visszamenőleg, illetve 2009-re 7 százalékos bérfejlesztést. A munkáltató közölte, hogy sem anyagi, sem jogi lehetőségük nincs a követelések teljesítésére. Az egyeztetésen Bárány Balázs jelezte, ha nem tudnak megállapodni a munkáltatókkal, akkor folytatódik a sztrájk, de más módon, mint eddig.

Az MTI kérdésére válaszolva Bárány Balázs elmondta, hogy a VDSZSZ áttekintette az eddigi sztrájkok eredményét, a követelések erőteljesebb alátámasztása érdekében felmerült az eddigi sztrájktechnika megváltoztatásának lehetősége is, de a sztrájktechnikáról még nem született döntés. Megjegyezte: a tulajdonost a decemberi 9 napos leállás sem bírta jobb belátásra. Szerinte a MÁV menedzsmentje bármelyik társaságnál hajlandó lenne a megállapodásra, mert látják, hogy ez az állapot romlásba sodorja a céget, viszont a tulajdonos még nem jutott el ennek a felismeréséig. Bárány Balázs elmondta, hogy a VDSZSZ MÁV-START választmánya a jövő héten értékeli a helyzetet. A MÁV-START-nál a múlt évben a 6,9 százalékos bérfejlesztés is korlátosan valósult meg, mert a munkaszerződések módosításával a cég munkavállalóit 3,5-4 százalékos keresetveszteség érte. Ez az összeg bérmaradványként a munkáltatónál megmaradt. Bárány Balázs az MTI-nek elmondta: a VDSZSZ levélben kereste meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, és meghívta egy elnökségi ülésre, hogy a kialakult helyzetet próbálják rendezni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek