"Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin
Novák Katalin államfő szombat délután a köztévében jelentette be lemondását. Ő volt Magyarország első női köztársasági elnöke, 2022. május 10-én lépett hivatalba. A hír következményeként Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is bejelentette, hogy visszavonul a közélettől, lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is.
A történtek előzménye, hogy kiderült, Novák Katalin elnöki kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének. A férfit azért ítélték el, mert arra kényszerítette az otthon több kiskorú lakóját, hogy vonják vissza a később pedofíliával elítélt igazgató ellen tett vallomásukat.
Novák Katalin az MTI által közölt nyilatkozatában elmondta, hogy hozott egy olyan kegyelmi döntést, ami sokakban értetlenséget váltott ki. A kegyelmezési jogkör mind közül a legérzékenyebb, mert egy ember életéről kell dönteni a rendelkezésre álló információk alapján. Hozzátette, hogy abban a hiszemben hozta tavaly áprilisban a döntést, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Elismerte, hogy hibázott és bocsánatot kér.
"Azt a kérdést kellett feltennem magamnak: mit üzenek döntésemmel a gyerekeinknek, a magyar fiataloknak? Én arra biztatom őket, hogy szolgáljanak minden erejükkel, tehetségükkel, ne adják fel a nehéz pillanatokban sem, tartsanak ki, amíg lehet, a hibáikért vállalják a felelősséget, és ha úgy érzik, hogy fel kellene áldozniuk szuverenitásukat, akkor legyenek képesek méltósággal átadni a helyet valaki másnak. A szuverenitás drága kincs. Az embernek, a nemzetnek egyaránt. Vigyázzunk rá!" - fogalmaz nyilatkozatában.
Utolsó soraival női honfitársainak üzen: "A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ." Férjének a következőképpen köszöni meg támogatását: "Köszönöm, hogy segített megmutatni, hogy egy férfi ugyanúgy tudja támogatni a társát, ahogy egy nő."
Varga Judit és volt férje is visszavonul a közélettől
Varga Judit döntését a Facebook-oldalán jelentette be szombaton arra reagálva, hogy Novák Katalin köztársasági elnök lemondott megbízatásáról. Varga Judit azt írta, a rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. "Én folytattam azt a több mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését" - fogalmazott a politikus. Hozzátette, az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalja.
Ezek után Magyar Péter, Varga Judit volt férje is benyújtotta lemondását két állami társaságban betöltött pozíciójáról, és lemond a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságáról. Facebook-posztjában egyértelművé teszi, hogy a lemondás mögött nem szakmai okok állnak. Magyar Péter korábban a Diákhitel Központot is vezette, majd 2022-ben tagja lett a Magyar Közút igazgatóságának, tavaly pedig bekerült a Volánbusz vezetésébe is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos... Teljes cikk
A szakembert határozatlan időtartamra nevezték ki vezérigazgatónak. Teljes cikk
Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a... Teljes cikk
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Új vezérigazgató irányítja a Graboplast növekedését 1 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók 3 hónapja
- Új működés, új vezetői kompetenciák 2026-ban - interjú Fészki-Fehér Katalinnal, a Waberer’s Cégcsoport HR igazgatójával 3 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 4 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?