Vasútállomásokon gyűjtik a munkavállalók véleményét
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) akciót hirdet a munkavállalói vélemények gyűjtésére - jelentette be Papp Zoltán, az érdekképviselet elnöke.
Huszonöt nagyobb vasúti állomáson "A munkavállaló asztala" felirattal információs pultot helyeznek ki, ahol a vasutas munkavállalók tájékozódhatnak, és véleményt mondhatnak az új munkatörvénykönyv tervezetéről szeptember 26-30-dika között. A pultoknál a VSZ aktivistái 6 és 8 óra, illetve 16 és 19 óra között állnak a dolgozók rendelkezésére.
Papp Zoltán hangsúlyozta: a munkavállalói véleményeket összegzik, reményeik szerint ezek megerősítik a szakszervezetet abban, hogy vissza kell vonatni az Mt. tervezetét.
Papp Zoltán szerint a Vasutasok Szakszervezete alkalmas arra, hogy érdeket egyeztessen, és tárgyalásos megoldásokra törekedjen, ezért várják, hogy a kormány tárgyalóasztalhoz üljön velük is.
Emlékeztetett arra, hogy június 3-án levélben kezdeményezték tárgyalási szándékukat a miniszterelnöknél az érdemi egyeztetésre a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjazásról. Sztrájkbejelentés nyomására a kormány június 15-diki levelében jelezte tárgyalási szándékát, amely a mai napig nem valósult meg.
Papp Zoltán szerint a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjazás 8.000 munkavállalót érint a vasúttársaságoknál, ezért is tartják szükségesnek az egyeztetést. Az új Munka törvénykönyve tervezete három fontos ponton szakszervezeti vívmányt is támad: a biztos munkahely, a méltányos fizetés, az élet- és munkakörülmények javítása területén kedvezőtlenül érintené a tervezett változtatás a munkavállalókat - mondta a VSZ elnöke.
A szakszervezet véleménye szerint az új Munka törvénykönyve könnyebbé tenné a felmondást, és ezáltal bizonytalanná válna a munkahely, a foglalkoztatás. A különböző pótlékok megszüntetése jelentős keresetcsökkentést jelentene, illetve a pihenőidő mérséklése rontaná az élet- és munkakörülményeket.
Papp Zoltán szerint érdekképviseleti munkájukat igazolja, hogy 2004. november 9-én nem írta alá a VSZ a MÁV-nál a tevékenység kihelyezéséről szóló megállapodást, mostanra látszik, hogy akkori véleményük beigazolódott, a munka kiszervezésével nem lett jobb a vasúti szolgáltatás színvonala és az érintett munkavállalók rosszul jártak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?